Index Vakbarát Hírportál

A korrupció elleni küzdelem és a reformok előmozdítása a legfontosabb a szlovák miniszterelnöknek

2022. január 7., péntek 08:05

A szlovák miniszterelnök, Eduard Heger a korrupció elleni küzdelmet és a reformok előmozdítását jelölte meg elsődleges céljainak az új évben. Emellett az erőfeszítéseket tesz annak érdekében is, hogy nagyobb egységet teremthessen a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, tudatta a politikus a Facebook-oldalán. 

Az Index beszámolt róla, hogy a Magyarországgal szomszédos ország vezetője hétfőn azt közölte, hogy felfüggesztette a jogállamiságba vetett bizalom helyreállítását célzó csoport munkáját, jelenleg ugyanis az a legfontosabb, hogy az országa megküzdjön a koronavírus-járvánnyal. Ezzel szemben néhány nappal később ennek az ellenkezőjéről posztolt. 

A következő évben kulcsfontosságúnak tartom a küzdelmet Szlovákia korrupciótól és igazságtalanságtól való megtisztításáért

– írta a miniszterelnök, aki arra kérte az összes becsületes nyomozót, bírót, ügyészt és állami alkalmazottat, hogy vegyenek részt az igazságért folytatott küzdelemben.

Ne adják fel, teljes támogatásom mellett hiszem, hogy közösen megújíthatjuk a polgárok jogállamiságába vetett bizalmát

– fogalmazott a politikus

A miniszterelnök kifejtette, hogy azt a célja, hogy a reformok átültetésével előbbre mozdítsa az országot, hiszen e nélkül elképzelhetetlennek tart bármilyen fejlődést.

Tudom, hogy önök sem akarnak olyan országban élni, ahonnét gyermekeink külföldre távoznak tanulni, vagy dolgozni, mert itthon nem találnak megfelelő feltételeket

 – fogalmazott a kormányfő, aki mindezek mellett kitért arra is, hogy a Covid-19 elleni harcban is egységet teremtsen

Tegyük ezt az egészség és az élet védelmében, hogy a lehető legkisebb veszteséget szenvedje el a gazdaság, az oktatás, a kultúra és a sport

– írja Eduard Heger.

(via ma7)

Rovatok