A köpködés – mondhatnánk – nemzeti sport Indiában. Egy házaspár pedig szinte kilátástalan szélmalomharcra vállalkozott: Raja és Priti Narasimhan csaknem egy éve járja az országot azzal a feltett szándékkal, hogy leszoktatja 1,4 milliárd honfitársát az igencsak csúf, a járvány idején pedig különösen kockázatos szokásáról.
Autójukat köpködésellenes jelszavakkal borították, annak hangszórójából pedig hangos üzenetekkel hívják fel a figyelmet a köpködés veszélyeire – jelentette a BBC helyszíni tudósítója, aki azt írta: aki már járt Indiában, tisztában van Narasimhanék vállalkozásával.
Nyál éktelenkedik az utcákon. Néha vérvörös a helyi ajzószerként alkalmazott bételdió vagy paan rágásától. Nemcsak a járdát és az utakat, hanem a falakat és az épületeket is elborítja. Még Kolkata város történelmi Howrah hídját is fenyegeti.
Narasimhanék azért utazzák be az országot, hogy megóvják az utcákat, az épületeket és a hidakat a gátlástalan köpködőktől. Ők maguk Mumbaitól keletre, Pune városában élnek; 2010 óta elszántan küzdenek a sercintők ellen. Szinte mindennel próbálkoztak: workshopokat hoztak létre, online és offline kampányokat indítottak, takarítottak mások után – egyelőre nem sok eredménnyel.
Egyszer lefestették a punei vasútállomás egyik falán árválkodó paanfoltokat – mondta Raja Narasimhan –, de három nap elteltével a helyiek újra célba vették a pályaudvar hivalkodóan tiszta oldalát.
A házaspár figyelmeztetéseire egyesek közönyösen, mások elképesztő dühvel reagálnak.
Mi a bajod? Az apádé?
– kérdezte a figyelmeztetettek egyike.
Az Indián végigsöprő koronavírus-járvány azonban legalább néhány ember hozzáállásán változtatott – mondta a feleség. Olyanok is akadtak, akik bocsánatot kértek.
„A járványtól való félelem elgondolkodtatta őket” – tette hozzá Priti Narasimhan.
A sercintés azonban nemcsak a koronavírus terjedését segíti, hanem az egyik fő kiváltó oka a tuberkulózisnak, az influenzának, a sertésinfluenzának és a tüdőgyulladásnak – írja egy helyi portál. A Narasimhan házaspár a legváltozatosabb módon tereli el a figyelmet a „káros” szenvedélyről: nyilvános falfestést és utcai játékokat szervez, a középiskolásokat pedig személyre szabott foglalkozásokkal köti le, ünnepnapon pedig alkalmi rendezvényekkel kedveskedik a helyieknek.
India tulajdonképpen sosem küzdött határozottan az utcai köpködés ellen. Mumbai városa volt talán a kivétel, amely „kellemetlenkedő” ellenőröket alkalmazott.
Az volt a feladatuk, hogy nyilvánosan szidalmazzák és becsméreljék azokat, akik az utcán szemeteltek, köpködtek vagy vizeltek.
A hangos dorgálás nem meglepő módon nem érte el a kellő hatást.
A koronavírus-járvány után az illetékesek akcióba lendültek, és a katasztrófavédelmi törvény alapján szigorúbb bírságokkal, sőt börtönbüntetéssel sújtották a köpködést. Még Narendra Modi miniszterelnök is arra kérte honfitársait, hogy ne köpködjenek nyilvános helyen, ami szerinte „köztudottan helytelen”.
Néhány évvel korábban, 2016-ban az egészségügyi miniszter még egészen elnéző volt:
India egy köpködő ország. Köpünk, ha unatkozunk; köpünk, ha fáradtak vagyunk; köpünk, ha dühösek vagyunk, vagy csak úgy köpünk minden ok nélkül. Köpködünk bárhol és bárhová, köpködünk minden időben és szokatlan órában
– válaszolta egy parlamenti interpellációra.
India utcáin a köpködés magától értetődő: a férfiak az út mentén heverésznek, lazán elfordítják a fejüket, és megszabadulnak a nyáluktól. A közlekedők a piros lámpával kikényszerített veszteglést használják fel arra, hogy hangos gurgulázás után éktelenül sercintsenek. Jobbára persze a férfiak.
A kiváltó ok lehet sima düh vagy unalom, mert „nincs jobb dolguk” – magyarázza Raja Narasimhan. Mások egyszerűen úgy gondolják, megtehetik, „joguk van köpködni”.
„Az indiaiak megszállottan foglalkoznak a testük szennyezésével és azzal, hogyan szabaduljanak meg tőle” – állítja Mukul Kesavan történész. A megszállottság a felsőbb kasztok azon tévhitére vezethető vissza, miszerint a testi tisztaságot úgy kell fenntartani, hogy a szennyezést az otthonon kívülre ürítik.
Indiában a köpködést a királyi udvarokban ünnepelték, a jeles köpködők pedig sok otthonban a központi helyet érdemelték ki.
Európában a középkorban étkezés közben sem tekintették illetlenségnek a köpködést, feltéve, ha az asztal alá irányult.
A nyál visszatartása „modortalan” – szögezte le Rotterdami Erasmus, a nagy hírű filozófus és teológus.
„A világ nyálkiválasztása egyik viharközpontjának” nevezte az Egyesült Államokat a British Medical Journal 1903-ban. Egy massachusettsi egészségügyi felügyelő szóvá tette 1908-ban, hogy a szabók miért köpködnek a padlóra.
Persze hogy a padlóra köpködnek. Mit vár tőlük, hova köpjenek, a zsebükbe?
– válaszolta kissé ingerülten a munkavezető.
Nagy-Britanniában annyira elterjedt a sercintés, hogy az orvosok törvénnyel próbálták útját állni.
A tuberkulózis elterjedése mérte a végső csapást a gusztustalan szokásra a Nyugaton.
Ott és nálunk is manapság már inkább a megvetés jele a köpködés.
Marilyn Manson például ily módon fejezte ki ellenszenvét saját videósa iránt.
Köpködésért figyelmeztették a korábbi Roland Garros-győztes Nicolas Mahut-t már a járvány idején.
Szintén ebben az időszakban, 2020 májusában letöltendő börtönre ítéltek két brit nőt, aki köhögéssel és köpködéssel támadt a rendőrökre.
Az egészségügyi szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy pusztán büntetéssel nem lehet megnyerni az illetlen szokás elleni háborút. Ez azonban Raja és Priti Narasimhant nem tántorítja el az utcai harctól.
„Ha akár csak az emberek 2 százalékánál is szemléletváltozást tudunk elérni, az is sikernek számít – mondta derűlátón Raja Narasimhan.
(Borítókép: Egy nő sétál egy graffiti mellett Mumbaiban 2020. október 11-én. Fotó: Ashish Vaishnav / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)