Index Vakbarát Hírportál

Megalakult az új parlament Irakban

2022. január 9., vasárnap 21:32

Mintegy három hónappal az előrehozott választások után, Irakban vasárnap megalakult az új parlament, és újraválasztották házelnöknek Mohamed al-Halbuszi szunnita politikust – írja az MTI.

Az Irán-barát szervezetek jelentős veszteségeket szenvedtek el a reformokat követelő, hónapokon át tartó utcai tüntetések kiváltotta októberi előrehozott választásokon. Az eredményt szintén utcai tüntetéseken kérdőjelezték meg a voksoláson gyengén végzett politikai pártok támogatói. Az iraki szövetségi bíróság decemberben jóváhagyta a választás eredményét, és megerősítette a befolyásos Muktada az-Szadr síita hitszónok vezette pártszövetség győzelmét.

A Szadr vezette szövetség 73 képviselői helyet szerzett a 329 fős parlamentben a végeredmény szerint, jóval megelőzve a második helyezett szunnita Takadum (Haladó Párt) pártot, amely 37 helyet kapott. 

A 41 éves Halbuszit a vasárnapi alakuló ülésen 200 támogató szavazattal választották meg a második mandátumára – jelentette az INA iraki hivatalos hírügynökség. A szokásrend szerint az iraki parlament elnöke szunnita, a miniszterelnök síita, az elnök pedig kurd.

(via MTI)

Rovatok