Index Vakbarát Hírportál

Több ezer fegyvert foglaltak le az amerikiak az Arab-tengeren

2022. január 9., vasárnap 08:11

Több ezer fegyvert  – köztük aknavetőket és gépfegyvereket – foglalt le az elmúlt hónapokban az amerikai haditengerészet az Arab-tengeren, Washington szerint a szállítmányokat Iránból indították és a húszi lázadóknak szánták – jelentette szombaton a The Wall Street Journal című lap egy bizalmas ENSZ-jelentésre hivatkozva.

A legénység tagjaival készített interjúkat és navigációs adatokat is tartalmazó jelentésben leszögezik, hogy a délkelet-iráni Dzsászk kikötőjéből útnak indult kisebb hajókon, valamint szárazföldi útvonalakon át kínai, orosz és iráni gyártmányú fegyverek jutottak Jemenbe. 

A húszi tájékoztatási miniszter helyettese, Naszreddín Amír tagadta, hogy fegyvereket kaptak volna Irántól. Az ENSZ 2015-ben fegyverembargót rendelt el a húszik ellen.

Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok többször vádolta meg Iránt azzal, hogy fegyverekkel is segíti a húszikat, ezeket az állításokat azonban Teherán tagadja, és ragaszkodik ahhoz, hogy csak „elvi támogatást” nyújt a lázadóknak.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező, síita húszi felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű arab koalíció 2015 óta támogat. 

A szaúdi vezetésű koalíció  december végén egy nagyobb légicsapást mért  a húszikra. 

(via MTI)

Rovatok