Nem is tudom, hol kezdjem... – vágott bele hihetetlen történetébe Sebestyén Péter egy budai vendéglő asztalánál, néhány órával azok után, hogy hétfőről keddre virradó éjszaka hazaérkezett a közép-ázsiai országból. – December 30-án szilveszterezni utaztunk Almatiba a családdal. Akkor még nem sejtettük, hogy életünk kalandja vár ránk. 

Péternek kazah a felesége, egy tizenhárom és egy kilencéves gyermekük van. Az üzletember két részletben, 2006 és 2009, illetve 2017 és 2021 között összesen hét évet töltött Almatiban, amelyet csodálatos fekvésű, parkokkal teletűzdelt városként jellemez, melyet délről a Tien-san hegység választ el Kirgizisztántól. 

Persze nemcsak szilveszterezni mentünk Almatiba, hanem dolgozni is, elindítani a 2022-es esztendőt. Számos üzletünk van Almatiban, de az évindítás most kis késedelmet szenved, mert a felkelők hét boltunkat kifosztották, de erről majd később

– jelzi Péter. Megérkeztek Almatiba, rengeteget kirándultak a meseszép tájakon, még egy ametisztbányát is meglátogattak. Almati környéke egy hatalmas síparadicsom, tele vannak a hegyi üdülők orosz turistákkal. Remekül érezték magukat, múlt kedden fenn voltak az egyik hegy tetején, a külvilág híreiből semmi sem jutott el hozzájuk. Délután hívni akartak egy taxit, hogy visszamenjenek Almatiba. Igen ám, de a taxitársaság diszpécsere visszakérdezett: Maguk nem is tudják, mi van itt a városban? Fogalmunk sem volt arról, hogy elszabadult a pokol – idézi fel honfitársunk az egy hete történteket.

Akkor tudták meg honfitársaink, hogy már az internet sem működik, a GPS-szel navigáló taxi nem tudott felmenni a hegyi üdülőhöz. Végül akadt egy bérautó, amelyik GPS nélkül is lehozta őket a városba, ahol már javában állt a bál. Péterék otthon bekapcsolták a tévét, látták a tüntetéseket, a lövöldözéseket, a fosztogatást bemutató képsorokat.

A lakásunk egy elkerített objektum, talán lakóparknak nevezném, jobbára külföldi üzletemberek laknak itt. Akkor már kezdték felgyújtani a középületeket, Tokajev elnök is megszólalt, de valójában nem tudtuk, mi az igazság. Az elnök az orosz és a kazah mellett kínaiul is anyanyelvi szinten beszél. Amúgy kétnyelvű az ország, de a fiatalok már jóformán csak kazahul beszélnek, nekik nem is az orosz a második nyelvük, hanem az angol. 

Puccskísérlet? Lázadás? Forradalom? 

Péterék a tévéből értesültek arról is, hogy Tokajev felvette a kapcsolatot Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy jönnek a békefenntartó erők, meg hogy a korábbi elnök, Nurszultan Nazarbajev elhagyta az országot, és a fővárost is visszakeresztelik Nur-Szultanról Asztanára. 

Ami történt és történik Almatiban, azt még véletlenül sem nevezném forradalomnak, mert semmilyen tömegtámogatása nincs a lázadásnak. Hihetetlenül szervezett az egész felkelés, a Tokajev által terroristáknak nevezett csoportok legelsőnek a fegyverboltokat és a rendőrségi fegyverraktárakat törték fel, az a pár száz szerencsétlen rendőr és katona, akik ott voltak a zavargások helyszínén, az életükért futottak a mintegy húszezer támadó elől. 

Péternek meggyőződése, hogy nem spontán lázadás borította lángba Almatit, az ország legnagyobb, kétmilliós városát, hanem előre megírt forgatókönyv szerint haladtak előre az események. 

Jól képzett profik hajtották végre ezeket az erőszakos cselekményeket. Felmerül a kérdés, kinek, kiknek állhat érdekében ez a felfordulás, Kazahsztán destabilizálása. Erre még nincs hivatalos válasz, de azt tudjuk, hogy például a legnagyobb almati kórházat afgán és kirgiz harcosok foglalták el, és amennyire mi tudjuk, számos ápolónőt meg is erőszakoltak. A kirgiz határ pár kilométerre van Almatitól, Biskek, a kirgiz főváros pedig 140 kilométerre. Azt beszélik, a kirgizek állnak a zavargások hátterében, de ez csak szóbeszéd, egyelőre bizonyítékok nélkül. 

A jól szervezettség alátámasztására Péter példákat sorol. Blaumann Ferenc almati magyar főkonzul január 5-én kivitte az almati reptérre a családját, hogy a zavargások elől repüljenek el Nur-Szultanba. De nem tudtak elrepülni, mert lezárták a repteret! És a kazah biztonsági szolgálat, akik ellenőrzésük alatt tartották az objektumot, röviddel azután eltűntek onnan. Majd rövidesen megérkeztek a lázadók, és elfoglalták a légikikötőt. Akik már fenn voltak a gépen, azokat leparancsolták és hazaküldték. Akkor már úton voltak az orosz speciális egységek Almati felé, de nem tudtak leszállni a város repterén, csak száz kilométerrel odébb, egy másik repülőtéren, és onnan indultak el az almati reptér visszafoglalására, amit meg is tettek. 

Péter arról is beszélt, hogy több kazah városban voltak zavargások, Nur-Szultanban is történt kísérlet a rendbontásra, de azt gyorsan leszerelték. Igazából csak Almatiban szabadult el a pokol. De mára a rend helyreállt, az oroszok vezette nemzetközi egységek urai a helyzetnek.

„A lázadók, amennyire én tudom, nem élvezték a lakosság, a nép támogatását. Jellemző példa, hogy a kazah tévében megszólaltattak egy felkelőt, és megkérdezték, miért fogott fegyvert. Mert duplájára emelték a gáz árát. De már visszaállította a kormány az árat az eredeti szintre, mondta a riporter. Akkor azért lázadtunk, hogy váltsák le a kormányt! – replikázott a lázadó. De már leváltották, kontrázott a riporter. Erre már nem volt újabb válasza a jóembernek” – magyarázta Péter. 

Megkérdeztük, ismeretei szerint Kazahsztánban mi van: demokrácia vagy diktatúra? Eltöpreng.

Nehéz ezt megmondani. Inkább azt mondanám, hogy a kazah egy törzsi, vagy helyesebbe olyan társadalom, amelyet néhány domináns család határoz meg, bizonyos tekintetben hipermodern köntösben. Van három komoly befolyással rendelkező család, ezekből kerülnek ki a politikusok. Sajátos demokrácia van, de a kazah hagyományokban benne van, hogy nekik mindig volt egy vezetőjük, akit követtek. Viszont vannak parlamenti választások, és rengeteg nő kerül be a parlamentbe! És hogy miért említem, hogy archaikus társadalom hipermodern köntösben? Egész Magyarországon nincs annyi luxusautó, mint Almatiban. És a készpénz már nem is játszik, mindenki a mobiltelefonjával fizet. Most, amikor a lázadás alatt elment egy időre az internet, lett is jókora gond... Egyik pillanatról a másikra visszatértek a készpénzfizetéshez, már akinek volt otthon készpénze...

Nagyjából így nézett ki ez a sajátos „forradalom” Almatiban, ami minden volt, csak nem forradalom. Na, és akkor térjünk át a hazatérés, az evakuáció kérdésére, mert Péteréknek valahogyan haza kellett jutniuk, merthogy finoman szólva nem volt biztonságos az ott-tartózkodás. Sebestyénék lakóparkját is megtámadták a felkelők, de az ott lakók szerveztek a saját soraikból egy rögtönzött polgárőrséget – sokuknak volt otthon vadászpuskája –, és visszaverték a lázadókat. 

„Több opció is volt, de sorra elvetettük mindegyiket. Felmerült, hogy gépkocsival elmegyünk Nur-Szultanba, és onnan a heti egy Wizz Air-járattal hazarepülünk Budapestre. De a mínusz 25-30 fokos hidegben, hófúvásban nem mertünk belevágni ebbe a túrába. A B verzió az volt, hogy a közeli Biskeken keresztül utazunk haza. De odáig konvojjal kellett volna haladnunk, azt meg senki sem biztosította. Maradt az a lehetőség, hogy a magyar külügyminisztérium evakuál bennünket” – emlékezik vissza Péter. Az oroszok már vasárnap megszervezték 1500 honfitársuk kimenekítését Almatiból, de ők csak orosz állampolgárokat engedtek fel a gépeikre.

Végül Sebestyénék négytagú családja, plusz két további magyar vállalkozott az akcióra. Csakhogy arról szó sem lehetett, hogy egy magyar repülőgép kirepüljön Almatiba. És ott volt még az orosz vízum és a PCR-teszt kérdése. 

Égtek a vonalak

A főkonzul vasárnap este felhívott, hogy hétfő reggel kilenckor indul a gépünk az almati reptérről, legyünk ott időben –  meséli Péter.

Hajnalban megjött értünk Blaumann Feri, elindultunk. De az első ellenőrzőpontnál az orosz ejtőernyősök visszafordítottak bennünket. Újból nekirugaszkodtunk, akkor már átengedtek. Igen ám, de az utolsó ellenőrzésnél, a repülőtér előtt közölték velünk, hogy nincs semmiféle repülőgép! Visszafordultunk, de a főkonzulunk felhívta egy katonatiszt ismerősét, aki félóra múlva már ott volt velünk, és akkor hirtelen mégis lett repülőgép. Ugyanaz a katona, aki előzőleg fegyverrel elhajtott minket, most előzékenyen átengedett. 

Így jutottak be a reptérre, ahol egy hatalmas AN-76-os orosz katonai szállítógép várt rájuk. Először úgy tudták, ők lesznek az egyetlen utasok, meg az osztrák katonai attasé és a családja. Összesen tizenegyen. Az orosz parancsnok azt mondta, tízkor el kell indulnia a gépnek. De csak nem jött az indulási parancs. Egyszer csak megjelent egy kazah parancsnok azzal, hogy most jött az utasítás, innen senki nem megy sehová. Puff neki! Péter erre gyorsan foglalt jegyet a vonatra, Nur-Szultanba, az internetkapcsolatot éppen akkor állították vissza. De végül erre nem került sor. 

Nem, mert közben égtek a telefonvonalak. És végül dél körül az osztrákokkal együtt fel tudtunk szállni a repülőgépre. Ám egy órakor újból megszűnt az internetkapcsolat. Egyszer csak lenyílt a gép hátsó ajtaja, és látjuk ám, hogy két autóbusszal mintegy százhúsz ember érkezik! Ők valamennyien oroszok voltak, felszálltak a gépre, amely így zsúfolásig megtelt, és végre elindultunk. Öt óra volt az út Moszkváig, senki se képzeljen el egy utasszállító gépet, össze voltunk zsúfolva, mint a heringek. Vizespalackokat kaptunk, de például mellékhelyiség nem volt! 

Végül leszálltak egy Moszkva melletti katonai reptéren, megcsinálták a PCR-tesztet, majd onnan a magyar nagykövet átvitte autóval a magyarokat Vnukovó 3-ra, onnan pedig egy Falcon típusú honvédségi kisgéppel hazarepültek Budapestre. Pontosabban Kecskemétre, mert ott szállt le a Falcon – helyesbít Péter. – Innen már csak egy ugrás volt Ferihegy, ahol a kocsim parkolt, a lényeg az, hogy magyar idő szerint kedd hajnali egykor otthon voltunk a budapesti lakásunkon. (Péter még a lelkemre köti, hogy feltétlenül említsem meg Szijjártó Péter külügyminiszter, Blaumann Ferenc almati főkonzul, Szűcs Karina és Gyenge Anikó első számú beosztottak, Újvári Márton és Kovács Tibor kereskedelmi attasék önzetlen és hatékony segítségét. Ezen ne múljon...)

Eddig a történet. Már éppen búcsúzkodnánk, amikor leesik a tantusz. Hogyan lett meg azonnal a PCR-teszt eredménye, amikor az általában csak másnapra szokott elkészülni? Sebestyén Péter sokat mondó mosolyra fakad:

Azt mondták, majd otthon megkapjuk e-mailben. Ha most azt kérdezi, mi szükség volt a tesztre, ha meg sem várták az eredményét, akkor teljesen jogos a felvetés...

(Borítókép: Sebestyén Péter. Fotó:  Papajcsik Péter / Index)