Index Vakbarát Hírportál

Metró elé lőktek egy nőt Brüsszelben

2022. január 16., vasárnap 20:01 | aznap frissítve

Metró elé löktek egy nőt egy brüsszeli metróállomáson. A rendőrség szerint szándékos gyilkossági kísérlet történhetett, a gyanúsítottat elfogták.

Egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet, ami még péntek este történt az egyik megállóban. Ezen az látszik, hogy a fiatalember fel-alá sétálgat, majd direkt belöki a metró elé a nőt.

Az egyetlen szerencse az volt, hogy a nőt már az állomás végén lökték be a metró elé, ahol a szerelvény jelentősen kisebb sebességgel haladt. A jármű vezetője így még időben le tudta nyomni a vészféket, ezáltal a metró a nő előtt fél-egy méterre állt meg. A hölgyet a többi járókelő kihúzta a sínek közül. 

A jármű vezetője nagyon jól reagált, de sokkos állapotba került a történtek miatt, akárcsak az áldozat

– közölte a Brüsszel tömegközlekedéséért felelős cég, a STIB. A történtek után a rendőrök és a mentősök is a helyszínre érkeztek, utóbbiak az áldozatot és a járművezetőt is kórházba vitték elővigyázatosságból, de aztán mindkettejüket hazaengedték.

Mindeközben a gyanúsított elszaladt a helyszínről, de a rendőröknek rövid idő alatt sikerült elkapniuk egy másik megállóban. A férfit kihallgatták, de egyelőre még zajlik annak-e a megállapítása, hogy büntethető-e az elmeállapota miatt. 

(via The Brussels Times)

Rovatok