Minden bizonnyal Berlusconi–Draghi-vetélkedés lesz az olasz államfői posztért. Az olasz jobbközép pártok bejelentették már, hogy Silvio Berlusconi volt miniszterelnököt támogatják, írta az MTI.
A Matteo Salvini vezette Liga és a Giorgia Meloni irányította Olasz Testvérek is a Hajrá, Olaszország! 85 éves alapítóját és vezetőjét szeretnék látni a köztársasági elnöki székben.
Felkérték Berlusconit, nyilvánosan is jelentse be, hogy indulni kíván az elnökválasztáson.
Köztársasági elnöknek bármely, ötvenedik életévét betöltött, büntetlen előéletű olasz állampolgár jelölhető. Az olasz államfőt a parlament választja meg, több fordulóban. A január 24-én kezdődő törvényhozási szavazás első három fordulójában a teljes parlament, valamint a tartományok küldöttei kétharmados támogatására van szükség. Több mint ezren döntenek az elnök személyéről, de a koronavírus-járvány miatt sokan hiányozhatnak. A voksolás negyedik fordulójától elegendő az egyszerű többség.
Egyelőre a két fő politikai blokk egyike sem rendelkezik elegendő támogatással ahhoz, hogy jelöltje megválasztását sikerre vigye. A baloldali pártok a jelenlegi kormányfő, az Európai Központi Bank korábbi elnökének, Mario Draghinak államfővé választását támogatják.