Index Vakbarát Hírportál

Közel 500 millió dollár kártérítést fizet egy egyetem a molesztált diákoknak

2022. január 21., péntek 10:59

A Michigani Egyetem megállapodott, hogy 490 millió dolláros kártérítést (több mint 150 milliárd forint) fizet több mint ezer korábbi – zömében férfi – hallgatójának, akiket tanulmányi idejük alatt az intézmény sportorvosa molesztált vagy szexuálisan zaklatott – írja az NBC az intézmény közleményét idézve.

A maga nemében példátlan összegű kártérítésről született megállapodást az ügyet képviselő ügyvédek jelentették be.

Ezzel pont került az egyik legnagyobb amerikai egyetemi szexuális molesztálási botrányának végére, amelynek áldozataihoz több generáció tagjai tartoznak egészen az 1960-as évektől kezdve.

Az 1050 áldozat között osztják fel a kártérítést, így mindegyikük 438 ezer dollárt kap. Az összegből 30 millió dollárt félretesznek, esetleges újabb molesztálási áldozatok kártalanítására. 

Az ügy három éve kezdődött, amikor az első diák mesélt az őt ért szexuális zaklatásokról a 70-es években. Hozzá csatlakozott később tucatnyi másik egykori hallgató, köztük élsportolók, akik megerősítették, hogy mi is zajlott annak idején az egyetem sportrészlegénél. Ők éltek aztán hivatalosan is panasszal a hatóságoknál. 

Az ügy kulcsfigurája Robert E. Anderson sportorvos, aki a volt diákok tanúvallomásai szerint amikor csak tehette, molesztálta őket, és aki ezt megpróbálta feltárni, azt megalázta, lehetetlenné tette, vagy eltávolíttatta az egyetemről. 1966 és 2003 között dolgozott az egyetemen, 2008-ban halt meg. A nyomozás során kiderült, hogy

sokszor olyan vizsgálatokat végzett el a fiatalokon, amikre nem is volt szükség.

Viszont az atlétikai versenyeken való részvételhez szükség volt az ő sportorvosi engedélyére, így a hallgatók kénytelenek voltak időről időre visszatérni hozzá, amit ő ki is használt.

Miközben a rendőrség már egy éve titokban nyomozott az ügyben, a Michigani Egyetem 2020 elején bejelentette, hogy már vizsgálják, Anderson tényleg molesztálta-e a diákokat, és kérték azok jelentkezését, akik hajlandóak voltak feltárni, mit is csinált velük az egykori sportorvos. Nagyon rövid idő alatt több mint százan jelentkeztek. Végül tavaly tavasszal a vizsgálatok egyértelműen megállapították, hogy Anderson nagyon sok alkalommal követett el szexuális visszaélést a diákokkal szemben. 

Ezt követően gyorsultak fel a háttérben az egyeztetések az egyetem és az egykor zaklatott diákokat képviselő ügyvédi iroda között, aminek eredményeként jelentették be a 490 millió dolláros kártérítést.

(via nbcnews.com)

(Borítókép: A Michigani Egyetem volt sportorvosára, Robert E. Andersonra utaló tábla 2021. október 13-án. Fotó: Bill Pugliano / Getty Images)

Rovatok