Index Vakbarát Hírportál

Elvitték a halott nagybácsit a postára, hogy felvegyék a nyugdíját

2022. január 23., vasárnap 21:56

Egy halott férfit vitt magával az Írország délkeleti részében lévő Co Carlow egyik postafiókjába két férfi, hogy felvegyék a nyugdíját. Az idős ember információk szerint egyikük nagybátyja volt, aki a két férfi elmondása szerint még életben volt, amikor elindultak – számolt be a Sunday World.

A nyugdíjast két kísérője látszólag megtámasztotta, miután beléptek a hivatalba. Egy nő azonban gyanút fogott, és értesítette a rendőrséget.

Az egyik érintett, Gareth Coakley azt állította: noha a férfi beteg volt, még élt, mielőtt elindultak volna, ráadásul egy pohár vizet is kapott, és valószínűleg a postán halhatott meg.

Aligha fogunk egy halott embert végigvonszolni az úton, az isten szerelmére. Még életben volt, és a boncolás be fogja bizonyítani, hogy volt víz a szervezetében, és hogy mikor halt meg

– nyilatkozta a férfi.

Gareth Oakley elmondta: az idős férfi megtartása fokozatosan vált egyre nehezebbé, és végül elkezdett lecsúszni a padlóra. Az ott lévők közül többen is megpróbáltak segíteni rajta, még egy defibrillátort is bevetetettek, de a nyugdíjas korú férfi addigra már nem élt.

Az ír rendőrség szóvivője a boncolás után közölte: a hatóságok nem gyanakszanak arra, hogy bűncselekmény történt volna. Az ügyet azonban még vizsgálják.

Rovatok