Index Vakbarát Hírportál

A volt ügyvédje szerint Trump inkább a fiát küldte volna börtönbe, mint a lányát

2022. január 24., hétfő 12:29

Michael Cohen, Trump egykori ügyvédje szerint az egykori elnök egy korábbi bírósági ügyben inkább a fiát, mint a lányát szerette volna börtönben látni. Az utóbbi ugyanis kevésbé bírta volt elviselni a megpróbáltatásokat.

Folytatódik a nyomozás a tavalyi amerikai zavargások ügyében: Michael Cohen, Donald Trump egykori ügyvédje és tanácsadója azt állította, hogy amikor 2012-ben az ügyészség vádat emelt Trump gyermekei ellen, a volt elnök inkább Donald Trump Jr. börtönbüntetését preferálta volna, mint lányáét, Ivanka Trumpét, ugyanis szerinte a férfi jobban bírta volna az azzal járó megpróbáltatásokat. 

Ha egyiknek vagy másiknak börtönbe kell kerülnie, győződjön meg róla, hogy Don az, mert Don képes lenne rá

– emlékszik vissza a tanácsadó Donald Trump szavaira. 

A manhattani ügyészség azért indított több évre büntetőeljárást 2012 tavaszán, mert Ivanka Trump és Donald Trump Jr. vélhetően félrevezették a Trump SoHo hotel- és társasház ingatlanfejlesztési projekt leendőbeli vásárlóit. A testvérpár egy sikertelen fejlesztést próbált meg jobb fényben feltüntetni az eladások érdekében – írta meg korábban a Business Insider. Michael Cohen elmondása szerint nem volt rá esély, hogy Donald Trump beavatkozzon az ügybe, és megvédje gyermekeit a büntetéstől.

Szerinte Trump csak önmagával törődik jobban, mint a gyermekeivel. 

Ivanka Trumpnak egyébként a közelmúltban is meggyűlt a baja a hatóságokkal: a nőt nemrég felkereste az amerikai vizsgálóbizottság, és arra kérte, hogy beszéljen az apjával való interakcióról a Capitolium elleni támadás napján. Egy képviselő ugyanis nemrég arról számolt be, hogy Ivanka Trump megkérte apját, lépjen közbe a tavaly januári zavargások alatt. 

(via independent.co.uk

(Borítókép:  Donald Trump gyermekei, Donald Trump Jr. [b] és Ivanka Trump [j] az ohiói Clevelandben 2016. július 20-án.  Fotó:   Joe Raedle / Getty Images)

Rovatok