Index Vakbarát Hírportál

Eladták a szülei, tizenévesen megkereste őket, elzavarták

2022. január 25., kedd 17:44

Nagy valószínűséggel megölte magát a tizenéves Liu Hszüe-csou, miután biológiai szülei másodszorra is értésére adták: nem akarják őt. 

A fiatalt állítólag csecsemőkorában adták el szülei, akik azt állítják, hogy nem eladták, csak lemondtak róla, a közvetítő pedig ragaszkodott ahhoz, hogy cserébe pénzajándékban részesítse őket. 

Liunak azonban szerencséje volt, mivel örökbe fogadó szülőkhöz került, akiktől azonban sose tudjuk már meg, hogy vették-e a Kínában kulturálisan becsesebbnek tartott fiúgyermeket, mert Liu nevelőszülei meghaltak egy tűzijáték-balesetben. 

A fiú ezután örökbe fogadó nagyszüleivel élt, állítása szerint nyomorúságos körülmények között, egy omladozó viskóban. Állítása szerint már dolgozni kényszerült, hogy ki tudja fizetni a szakközépiskolát, amelybe járt. 

A fiatal december elején a kínai közösségi médiában közzétett videóban kért segítséget ahhoz, hogy megtalálja biológiai szüleit. Erre a dél-kínai Hajnan tartomány hatóságai is felfigyeltek, DNS-teszteléssel pedig azonosították az idősebb Liut négy tartománnyal arrébb, a Peking alatt lévő Hepejben, akivel a kétszeresen elárvult tinédzser december végén találkozott is.

A nagy összeborulás azonban elmaradt – az édesapa nem volt hajlandó befogadni gyermekét, mondván: már van egy másik családja.

Az ifjú Liu azonban nem adta fel, január elején megtalálta az édesanyját még északabbra, Belső-Mongólia tartományban. Ő sem akarta befogadni gyermekét, mondván: már van egy másik családja. 

A biológiai szülők azonban valamelyest megszánták gyermeküket: összedobták a pénzüket, visszaküldték Hajnan tartományba a srácot, és befizették egy nyaralásra. A kapcsolat is megmaradt, egészen addig, amíg a szülők le nem tiltották fiukat minden telekommunikációs csatornán. 

Liu a saját verziója szerint csak annyit kért, hogy fedezzék az albérleti díját, a szülők szerint viszont azzal „nyaggatta” őket, hogy vegyenek neki egy házat. Erre nem volt pénzük, sőt, elmondásuk ezért adták el csecsemőként is, mert akkor sem volt pénzük. Az anya „hálátlan dögnek” nevezte első szülöttjét. 

A tizenéves végül vasárnap egy hosszas búcsúlevelet tett ki közösségi oldalán több ezer követőjének megrendülésére, azóta pedig nem jelentkezett, így a kínai média szerint végzett magával.

(Insider)

Rovatok