Index Vakbarát Hírportál

Tartozás miatt Amerika helyett a Bahamákra szökött a luxushajó – több száz utassal

2022. január 27., csütörtök 14:12

Egészen elképesztő megpróbáltatásokon mentek keresztül azok az utasok, akik a Crystal Symphony luxushajóra váltottak jegyet.

A tervek szerint a hajónak ezen a héten kellett volna visszatérnie Floridába kéthetes körútjáról, csakhogy egy amerikai szövetségi bíróság elrendelte a hajó lefoglalását, miután a Peninsula Petroleum olajvállalat beperelte a járművet üzemeltető céget, a Crystal Cruisest, 

amiért nem fizette ki a 4,6 millió dolláros (1,5 milliárd forintos) üzemanyag-tartozását.

Ez azt jelenti, hogy ha egy amerikai marsall amerikai felségvizeken a hajóra lép, akkor átveszi a parancsnokságot. Hogy ezt elkerülje, a Crystal Symphony kapitánya az utolsó pillanatban irányt változtatott, és a floridai Miami helyett a Bahama-szigeteken található Briminiben kötött ki több száz utassal és a személyzet tagjaival.

Hogy pontosan hányan voltak a luxushajón, arról megoszlanak a vélemények. 

Egyes információk szerint háromszáz, más források szerint hétszáz embernél is többen utaztak rajta.

Miután az utasok kiszálltak Briminiben, felajánlották nekik, hogy komppal átviszik őket a floridai Fort Lauderdale-be.

Elio Pace, a hajó egyik zenésze szürreálisnak nevezte a történteket, amelyeket A Karib-tenger kalózai című filmhez hasonlított.

Azt mondják, lefoglalják a hajót, erre a hajó közli, hogy erről szó sem lehet, majd megfordul, és Briminibe menekül

– mondta Elio Pace.

A Crystal Cruises a múlt héten jelentette be, hogy április 29-ig felfüggeszti a működését. A társaság két hajója még mindig úton van, az egyik január 30-án köt ki Arubán, míg a másik február 4-én Argentínában – legalábbis a tervek szerint.

(Washington Post)

(Borítókép: A Crystal Symphony luxushajó 2021. augusztus 18-án. Fotó: Craig F. Walker / The Boston Globe / Getty Images)

Rovatok