Index Vakbarát Hírportál

A német kancellár Ukrajnába is elmegy moszkvai látogatása előtt

2022. február 4., péntek 14:52

Bejelentették Olaf Scholz külügyi programját.

Olaf Scholz német kancellár február közepén Ukrajnába és Oroszországba látogat – közölte Wolfgang Büchner, a német kormányszóvivő helyettese.

Büchner elmondta: Scholz február 14-én Kijevbe, 15-én pedig Moszkvába utazik. A kancellár célja, hogy csökkentse az ukrajnai válság miatt kialakult feszültséget.

Scholz szerdán jelentette be, hogy hamarosan felkeresi Moszkvát. Hétfőn Joe Biden amerikai elnökkel találkozik Washingtonban. Emellett tervben van, hogy a kancellár a jövő héten Emmanuel Macron francia elnökkel, illetve Andrzej Duda lengyel államfővel is tárgyal Berlinben. Rajtuk kívül a három balti állam, Litvánia, Lettország és Észtország vezetőit is fogadja majd.

Valamennyi megbeszélés központi témája az ukrajnai válság lesz – számolt be az MTI.

Rovatok