Index Vakbarát Hírportál

Ismét átalakította kormányát a brit miniszterelnök

2022. február 8., kedd 17:43

A brexitügyekért Jacob Rees-Mogg lett a felelős. Boris Johnson hatékonyabb kormányzati munkát szeretne.

Átalakította kormányát a brit miniszterelnök, nem először. Ebben szerepe volt a kormányzatot ért kritikáknak, amelyek azután erősödtek fel, hogy kiderült, a koronavírus-korlátozások idején a Downing Street 10.-ben, vagyis a londoni kabinet főhadiszállásán összejöveteleket tartottak Boris Johnson részvételével. A kormányfő saját konzervatív pártján belül is kapott éles bírálatot prominens személyiségektől. Johnson azonban a távozás helyett inkább a kormány átalakítása mellett döntött.

Jacob Rees-Mogg lett a Brexitügyek és a kormányzat hatékonyságáért felelős miniszter, írta a BBC.

Ő volt eddig az alsóház, vagyis a közrendi ház vezetője, vagyis a londoni kabinet azon tagja, aki a kormányzati törvényjavaslatok, témák, ügyek előadója, illetve azok előkészítéséért is felel.

Mark Spencer, a Konzervatív Párt eddigi vezetője váltja Rees-Moggot ezen a poszton. Chris Heaton-Harris lett az új frakcióvezető a konzervatívoknál, és a brit miniszterelnök lecserélt számos tanácsadót, illetve közvetlen stábjában is változásokat hajtott végre.

Rovatok