Index Vakbarát Hírportál

Brüsszel újabb húzása: négynapos munkahét

2022. február 15., kedd 15:52

Brüsszelben rendhagyó módon bővültek a munkavállalói jogok.

Belgium többpárti koalíciós kormánya jóváhagyta azt a reformcsomag-tervezetet, amelynek keretében az Európai Unió szívében választható opció lesz a munkavállalók számára az, hogy 

csak négy napot dolgozzanak egy héten. 

Alexander De Croo belga kormányfő így kommentálta a munkajogi reformot:

Két nehéz évet éltünk meg. Ezzel a megállapodással innovatívabb, fenntarthatóbb és digitálisabb gazdaság irányába állunk. A cél az, hogy erősebbé tegyük az embereket és a vállalkozásokat.

A vendéglátásban és a futárszolgálatoknál dolgozókat sokkal erősebb jogi védelem illeti meg, míg a teljes munkaidőben dolgozók kérhetik a rugalmas munkavégzést, így a négynapos munkahetet is. A reformok értelmében a négynapos munkahét egy hat hónapos időszakra vonatkozik, ami után visszatérhetnek az ötnapos munkahéthez negatív következmények nélkül. Ha akarják, meghosszabbíthatják a négynapos modellt újabb fél évvel. 

A hangsúly a munkavállalókon van, ugyanis ezentúl törvény védi a kikapcsolódáshoz való jogukat. Ez azt jelenti, hogy

munkán kívül a főnök nem hívogathatja az alkalmazottat, akinek jogában áll figyelmen kívül hagyni a munkával kapcsolatos üzeneteket, de akár a céges telefont is kikapcsolhatja.

A munka és a magánélet közötti határ egyre inkább elmosódik. A szakadatlan igények a munkáltató részéről károsíthatják a munkavállaló testi és lelki egészségét – mutatott rá Pierre-Yves Dermagne belga munkaügyi miniszter.

A gyakorlatban az új törvény minden, húsz főnél több alkalmazottat foglalkoztató munkáltatóra vonatkozik a jövőben. A munkaadóknak tárgyalniuk kell a szakszervezetekkel, hogy a kollektív szerződésekbe belefoglalják a kikapcsolás jogát. 

A köztisztviselők a belga föderatív kormányban már januárban megkapták az emlegetett, kikapcsolódáshoz való jogot. 

Fontos megjegyezni, hogy a reformcsomag hatályba lépéséhez még több olvasatban el kell fogadnia Belgium központi kormányának a tervezetet, így még akár hónapokba telhet, hogy a belgiumi dolgozóknak minden héten akár három szabadnapjuk legyen. 

(Euronews)

(Borítókép:  Christopher J. Morris / CORBIS / Corbis / Getty Images)

Rovatok