Index Vakbarát Hírportál

Újabb börtönévek várhatnak Navalnijra, sikkasztással vádolják

2022. február 15., kedd 16:11 | aznap frissítve

Alekszej Navalnijra újabb súlyos börtönévek várhatnak, ugyanis ezúttal több millió rubeles sikkasztással vádolják – írja a Guardian. Az orosz ellenzéki politikus tagadja a vádakat, és politikai leszámolást sejt az ügy mögött.

Sikkasztás miatt újabb tizenöt évvel meghosszabbíthatják a legismertebb orosz ellenzéki politikus börtönbüntetését. Alekszej Navalnijt most azzal vádolják, hogy szervezete ellopta a korrupció elleni harcra gyűjtött adományokat, mintegy 4,7 millió dollár értékben. Az aktivista tagadja a vádakat, és úgy gondolja, hogy a kormány bosszújáról van csak szó. Mint ismert, Navalnij szervezete korábban azzal vádolta meg az orosz elnököt, hogy egymilliárd font értékű kastélyra tett szert, és a hozzá közel álló vezetői csoportok korrupt módon gazdagodtak meg. 

Az ellenzéki politikust – egyebek mellett – a bíróság tekintélyének megsértésével is vádolják, mert egy korábbi tárgyaláson megsértett egy bírót – ezért újabb hat hónapot kaphat.

A sikkasztási per kedden kezdődött pokrovban, Moszkvától meglehetősen messze, három-négy órányi autóútra, ami megnehezítette navalnij támogatóinak és a megfigyelőknek a börtönkomplexum megközelítését.

Az újságírók ráadásul sem telefont, sem laptopot nem vihettek be a tárgyalóterembe. 

Navalnij jelenleg három és fél éves börtönbüntetését tölti egy másik ügy miatt. Az ellenzéki aktivistát 2020-ban megmérgezték, majd németországi lábadozása után tavaly ugyan visszatért Oroszországba, ám rövidesen letartóztatták. Még 2014-ben ítélték felfüggesztett börtönbüntetésre az úgynevezett Yves Rocher-ügyben. Az ítélet szerint Navalnij és öccse 26,8 millió rubeles kárt okozott a kozmetikai cég orosz leányvállalatának, a politikus szerint viszont koncepciós perről volt szó.

A meghallgatás keddi kezdetén ott volt Navalnij felesége is, aki megölelte férjét. Az eddigi szokásoktól eltérően Navalnijt nem tartották ketrecben, ahogy gyakran az orosz büntetőeljárások során szokták. 

Az év elején a Sundance filmfesztiválon mutatták be a Navalnijról készült dokumentumfilmet, amely bemutatta, hogyan mérgezték meg az ellenzéki aktivistát és miként sikerült csodával határos módon felépülnie. A kilencvenperces, Navalnij címen bemutatott film az orosz ellenzéki vezetőről készült felvételeken alapul. Ezeket több hónap alatt forgatták, amikor Navalnij 2020 végén Németországban tartózkodott. 

(via Guardian

(Borítókép: A bírósági tárgyalás élő közvetítése közben készült felvételen Alekszej Navalnij Pokrov városában 2022. február 15-én. Fotó: Alexander Nemenov / AFP)

Rovatok