Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Ötvenmilliárdos beruházást támogatott az állam

2022. február 15., kedd 15:44

A lökhárítók gyártásával foglalkozó REHAU-Automotive Kft. ötvenmilliárd forintos beruházásával 720 új munkahely jön létre Újhartyánban – jelentette be kedden Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter a német vállalat üzemavató ünnepségén hangsúlyozta: a cégcsoport a világ több mint hatvan országában, csaknem 190 helyszínen van jelen.

A fejlesztést az állam hétmilliárd forinttal támogatta. A vállalatcsoport legnagyobb és legmodernebb gyára létesült Újhartyánban, 720 új munkahelyet teremtve a térségben.

A projekt keretében az újhartyáni mellett a vállalat győri telephelyén is új üzemhelység épült – tette hozzá.

Beszédében a miniszter hangsúlyozta, hogy ezzel a beruházással még tovább nő a Magyarországon 160 ezer embernek munkát adó járműipar teljesítménye, amelynek termelési értéke tavaly 9400 milliárd forint körül volt. Elmondta továbbá, hogy hazánk mára feljött a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé, csak a lökhárítók kivitele háromszorosára nőtt az elmúlt években.

Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány nyomán egészségügyi és gazdasági válság alakult ki, amely még a leggazdagabb országokat is legalább részben térdre kényszerítette – emlékeztetett a miniszter. Ezt követően kiemelte: a magyar válságkezelési modell sikeres volt, miután a gyors oltási kampány nyomán az európai átlagnál mintegy két hónappal korábban sikerült újranyitni az országot.

A járvány ellen oltásokkal, a gazdasági válság ellen pedig beruházásokkal küzdöttünk

– mondta Szijjártó Péter. 

Mint mondta: a gazdaság teljesítménye már tavaly nyárra elérte a krízis előtti szintet, sőt tripla rekord született, 2021-ben csúcsot döntött a beruházások, a foglalkoztatottság és az exportteljesítmény is. Ebben pedig szerinte hatalmas szerepe volt a német autóipar és a magyar gazdaság együttműködésének.

Szijjártó Péter végezetül arról is beszámolt, hogy Magyarországon a legnagyobb beruházói közösséget a német vállalatok alkotják, amelyek mintegy háromszázezer embert foglalkoztatnak. A két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly 11 százalékkal nőtt, végső értéke minden bizonnyal meg fogja haladni a hatvanmilliárd eurót, ami szintén rekordot jelent – mutatott rá.

(MTI)

Rovatok