Index Vakbarát Hírportál

Brazília orosz nukleáris reaktorokat vásárolna Oroszországtól

2022. február 16., szerda 18:25

Oroszország és Brazília támogatja a nemzetközi jogra támaszkodó, többpólusú világrend kialakítását, az ENSZ központi szerepe mellett – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután Moszkvában több mint két órán át tárgyalt brazil hivatali partnerével, Jair Bolsonaróval.

Ahogyan az a két ország külügy- és védelmi minisztereinek első alkalommal, szintén szerdán megtartott tanácskozásán is kiderült, a felek álláspontja több kérdésben azonos, vagy közel áll egymáshoz – mutatott rá Vlagyimir Putyin. Majd hozzátette: Moszkva kész a szorosabb együttműködésre Brazíliával mind az Egyesült Nemzetek Szervezetében (ENSZ) – ahol 2022–2023-ban a latin-amerikai ország a Biztonsági Tanács tagja –, mind pedig a BRICS keretében.

Az orosz elnök megemlítette, hogy Oroszország a Latin-Amerikával folytatott kereskedelme egyharmadát Brazíliával bonyolítja le. Jair Bolsonaro arról beszélt, hogy a két ország jelentősen növelhetné együttműködését az energiaszektorban, a szénhidrogénkincsek feltárásában és a kis nukleáris reaktorok építésében. Mint mondta, hazája közös értékeket vall azokkal az országokkal, amelyek védelmezik az istenhitet és a családot, és szolidáris azokkal, amelyek békére törekednek, és ezért erőfeszítéseket tesznek.

A brazil politikus megköszönte Vlagyimir Putyinnak, hogy Oroszország támogatja Brazíliát az amazóniai esőerdők feletti nemzeti szuverenitás kérdésében.  

A csúcsról kiadott közös nyilatkozat szerint Vlagyimir Putyin és Jair Bolsonaro aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világ több régiójában az instabilitás növekedése tapasztalható, a két vezető pedig síkraszáll a konfliktusok tárgyalásos rendezése mellett, összhangban a nemzetközi joggal és az ENSZ alapokmányával.

Az orosz elnök honlapján közzétett dokumentum szerint a felek megállapodtak, hogy elmélyítik együttműködésüket az ENSZ BT napirendjével kapcsolatban, hogy hozzájáruljanak a nemzetközi béke és biztonság védelméhez. A Roszatom közleménye is kitért arra, hogy Jair Bolsonaro közölte: hazája érdekelt lenne kis méretű orosz nukleáris reaktorok beszerzésében. Putyin elmondta, hogy az orosz állami szakvállalat kész részt venni kis kapacitású szárazföldi telepítésű és úszó erőművek építésében Brazíliában – számolt be az MTI.

A Kreml közölte: Vlagyimir Putyin elfogadta Jair Bolsonaro meghívását, azonban brazíliai látogatásának időpontjáról egyelőre nem született megállapodás.

Mint arról az Index is beszámolt, a brazil államfő csütörtökön első alkalommal látogat Magyarországra. Orbán Viktor és Jair Bolsonaro jó kapcsolatát mutatja, hogy a magyar miniszterelnök egyike volt azoknak az állami vezetőknek, akik személyesen is részt vettek Jair Bolsonaro elnöki beiktatásán 2018-ban. A brazil államfőt csütörtök délelőtt fogadja Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

Rovatok