Index Vakbarát Hírportál

A lépcsőkön szörfölt, miközben gerincsérülése miatt húszmillió forintot kért a biztosítótól

2022. február 20., vasárnap 21:06

Az Észak-Yorkshireben élő Christopher Clinton arra hivatkozott, hogy még 2016-ban egy balesetben megsérült a gerince, a csípője és az egyik válla. Miután a videók napvilágot láttak, a férfinek több ezer fontos költségtérítést kell megfizetnie.

A férfi azt állította, hogy nem tud azbesztmentesítőként dolgozni, ugyanis munkája komoly fizikai igénybevételt követel. A biztosítótársaság, amelyhez az igényt benyújtotta, 50 ezer fontot (21 millió forintot) különített el a kártérítésre, és külön 40 ezer fontot (17 millió forintot) a jogi költségekre. Azonban a bonyolult tényállás, és a 21 éves férfi kora miatt a cég nyomozást is indított. Eközben találták meg a videókat amelyeken egy építkezésen szörfözik a lépcsőkön, egy szakadék felett kifeszített kötélen sétál, valamint egyéb extrém sportokat űz, írta meg a Mirror.

Clinton úr bejegyzései azt mutatják, hogy igen aktív életet él, és különösen veszélyes és megterhelő tevékenységeket végzett nem sokkal a baleset után. Ezek között olyanok szerepeltek, mint a síelés vagy a sziklamászás, amelyek kivitelezhetetlenek a bejelentett sérülésekkel

– mondta el Damian Rourke, az ügyben eljáró ügyvédi iroda képviselője.

Amikor a férfit szembesítették a bizonyítékokkal, elismerte a vádat. A bíróság ítélete szerint 4439 font (1,8 millió forintot) kell költségtérítésként megfizetnie, írja a lap.

Clinton úr nyilvánvalóan nem járt jól azzal, hogy feltöltötte a videókat, amelyek nem készülhettek volna el, ha állításai megalapozottak lennének. Ráadásul miközben a világjárvány miatt feltorlódtak az ügyek a bíróságokon, teljesen feleslegesen vesztegette a bíróság idejét, és késedelmet okozott más ügyekben

– tette hozzá a jogász.

Rovatok