A fogalom nem újdonság, a történelemben gyakran nyúltak ilyesmihez, ha egy-egy háború kirobbantásához szükséges ürügyet akartak találni.
Ukrajna keleti felében az oroszok támogatta szakadárok már most olyan támadásokkal gyanúsítják Kijevet, amit arra használnak fel, hogy hangulatot keltsenek, és a civileket már a térség elhagyására szólítják fel. Ezeket az egyre szaporodó incidenseket idővel akár ürügyként is felhasználhatják az oroszok egy támadás megindításához.
Definíció szerint
Hamis Zászlós Támadásnak nevezik azt a katonai műveletet, amikor álcázott egységek más, kívülálló erők nevében követnek el támadást.
Háborúra készülő nemzetek általában megrendeznek egy valós vagy szimulált támadást, akár saját maguk ellen, hogy aztán később úgy állítsák be azt, mint az ellenzék akcióját.
Az elnevezés még a tengeri kalózkodás kezdetére, a XVI. századra nyúlik vissza. A kalózok ugyanis gyakran húzták le halálfejes lobogójukat, majd a helyére egy baráti ország zászlaját vonták fel, hogy így tévesszék meg a kereskedelmi hajókat, amelyek aztán gyanútlanul a közelükbe engedték a kalózokat. Amikor kiderült, hogy kalózakcióról volt szó, akkor bizony már az esetek többségében késő volt. Tulajdonképpen nevezhetjük mindezeket idegen zászló alatti támadásoknak is.
A történelemben pedig a hamis zászlós támadásoknak nagyon hosszú sorát találjuk.
A Lengyelország elleni támadást megelőző este SS-katonák egy csoportja megtámadta a lengyel–német határon, Sziléziában található Gleiwitz határában álló rádióátjátszó tornyot. Beolvastak egy rövid németellenes közleményt, majd lengyel egyenruhába öltöztetett holttesteket hagytak az akció színhelyén. Hitler a támadást ürügyként használta, és másnap, hogy megtorolják a lengyel agressziót, átlépték a határt ,és megindultak a Wehrmacht egységei Lengyelország belseje felé.
Hasonló ürügyet használtak a szovjetek is, amikor aknatámadás ért egy szovjet területen fekvő falut, közel a finn határhoz. A támadást a szovjet titkosszolgálat hajtotta végre, és ez volt az ürügy a Szovjetunió számára, hogy felmondja a megnemtámadási szerződést a finnekkel, és elkezdődjön az ún. téli háború, amely igazából azért indult, hogy a sz ovjetek megszerezzék a számukra stratégiai szempontból kulcsfontosságú dél-karéliai területeket. Bár Sztálin villámháborúra számított kicsi nyugati szomszédja ellen, vezérkara tapasztalatlansága és a finnek hihetetlen kitartása miatt az 1939. november 30-án kezdődött háború négy hónapig elhúzódott, és súlyos veszteségeket okozott a Szovjetuniónak.
Ez eredetileg két incidens volt, amelyek közül a második vélhetően meg sem történt. 1964. augusztus 2-án egy amerikai hadihajó járőrözött a Tonkini- (ma Vietnámi-) öbölben. Váratlanul három észak-vietnámi torpedónaszád közeledését észlelték. Az amerikai romboló légi támogatást kért, miközben lőni kezdte a naszádokat. Ezek közül az egyik elsüllyedt, majd amikor megjelentek a vadászgépek, a másik kettő is megfordult, és elindult a vietnámi partok felé, de kilőttek még néhány torpedót. Ezek mind célt tévesztettek. Négy vietnámi vesztette életét, az amerikai oldalon senki sem sérült meg.
Két nappal később megint megjelent a térségben ugyanaz az amerikai romboló, amely ezúttal rádiójeleket észlelt, és azt feltételezte, hogy a vietnámi haditengerészet egységei közelednek feléjük. Megint légi segítséget kértek, azonban a pilóták semmiféle ellenséges vízi járművet nem láttak a tengeren. A rombolón továbbra is észlelték a szonárjeleket, majd vaktában elkezdtek lövöldözni a tengerre.
A második „incidenst” Washingtonban már úgy tálalták az akkori amerikai elnöknek, Lyndon Jonhsonnak, hogy felnagyították annak jelentőségét. Ráadásul hadügyminisztere, Robert McNamara úgy vallott a kongresszusi meghallgatásán, hogy az incidensek váratlanul, figyelmeztetés nélkül történtek. Ezután a képviselők szinte egyhangúlag megszavazták a Tonkini-öböl-határozatot, amely gyakorlatilag felhatalmazta az USA-t, hogy nyilvánosan is fokozza titokban már amúgy is meglévő szerepvállalását Dél-Vietnámban, és kiterjessze átfogó bombázásait Észak-Vietnámban.
Hetekkel azelőtt, hogy Oroszország bekebelezte volna a félszigetet, az ottani városok utcáin nagy számban tűntek fel zöld gyakorlóruhás emberek. Ezek az egyenruhák teljesen olyanok voltak, mint amilyeneket az orosz hadseregben rendszeresítettek, de nem volt rajtuk semmilyen azonosító jelzés. A Kreml a vádakra, hogy jelzés nélküli orosz katonákat dobott át a Krímbe, azt mondta, hogy ezek helyi önvédelmi csoportok tagjai, akik azt szeretnék, ha a félsziget elszakadna Ukrajnától, és csatlakozna Oroszországhoz. A Kreml váltig állította, hogy semmi köze ezekhez az emberekhez, akik a gyakorlójukat és a felszerelésüket minden bizonnyal boltban vették.
Míg orosz újságírók csak udvarias emberekként hivatkoztak rájuk, addig a helybéliek kis zöld emberkéknek nevezték őket, utalva ezzel az egyenruhák színére és viselőik ismeretlen kilétére , hiszen akár az űrből is érkezhettek volna.
Nagyon hosszú időre tekintenek vissza a gyakran katonai összecsapásokká fajuló összetűzések a vitatott hovatartozású kasmíri térségben Pakisztán és India között. Legutóbb éppen 2020-ban a pakisztáni külügyminisztérium állította azt, hogy indiai katonák átlőttek a határ pakisztáni oldalán ENSZ-megfigyelőket szállító járművekre. Állításuk szerint India így próbál meg viszályt szítani Pakisztán és a nemzetközi közösség között.
Válaszul az indiaiak tagadták az incidenst, és azt állították, hogy a pakisztániak még arra sem képesek, hogy garantálják a biztonságot határuk mentén. Szerencsére ebből a legutóbbi hamis zászlós támadásból nem kerekedett komolyabb fegyveres konfliktus.
(via BBC)
(Borítókép: Russian Defence Ministry / Reuters)