Index Vakbarát Hírportál

Nemsokára kiderül, mennyire veszélyes, hogy a tengerbe eresztik a radioaktív szennyvizet

2022. február 22., kedd 08:42

2011-ben egy kilences erősségű földrengés pusztító cunamit idézett elő Japánban, a keleti partvidéken. A tizenöt méter magas hullámok a Fukusima Daiichi atomerőmű reaktorait érték el, és ennek következtében az áramellátásaik is megszűntek. Mindhárom mag igen rövid időn belül megolvadt, ez erős sugárzást bocsátott ki. 

A probléma leginkább a több mint egymillió tonna szennyezett víz, ami az eső miatt fokozottan emelkedik, hónapokon belül pedig a teljes telítődés veszélye áll fenn. 

A japán kormány tavalyi állásfoglalása az volt, hogy a szennyezett vizet a Csendes-óceánba engedjék.

Az ötletet tömegesen kritizálták és tiltakoztak ellene, még pedig a környezetvédelemre és a turisztikára hivatkozva. 

„A japán kormány helyesen cselekszik, amikor a fukusimai erőmű tisztított szennyvizét az óceánba engedi”, reagált a kritikákra tavaly Nigel Marks, a Curtin Egyetem fizika és csillagászat tanszékének docense. 

Shaun Burnie, a Greenpeace Kelet-Ázsia vezető nukleáris szakértője egy korábbi sajtóközleményében megjegyezte, hogy az IAEA-nak szigorúan ki kellene vizsgálnia, hogy mi történt a természeti katasztrófát követően a reaktorokkal.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség már dolgozik azon, hogy igazolják, hogy a tengerbe eresztett radioaktiv anyagok mértéke milyen mértékben természetkárosító. 

Ugyanakkor leszögezték:

Az IAEA nem képes megvédeni a környezetet, az emberi egészséget vagy magát az emberiséget a sugárzási kockázatoktól. Ez nem a feladatuk.

Mindenesetre múlt héten megkezdte a Fukusimával kapcsolatos tervének felülvizsgálatát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, (IAEA), adta hírül az IFLSciense. Az IAEA ráadásul az ENSZ-nek jelent.

Az IAEA áprilistól kezdődően több tanulmányban fogja ismertetni elemzéseit, de azt már most megígérte, hogy a helyiek aggodalmaikat figyelembe veszik.

Rovatok