Index Vakbarát Hírportál

Elismerte az egyetem, hogy szándékosan buktatták meg a női felvételizőket

2022. február 22., kedd 12:11

A tavaly tavaszi adatok most kerültek nyilvánosságra, miszerint a 81 japán orvosi egyetem valamelyikére a felvételiző lányok 13,6 százaléka, a felvételiző fiúk 13,51 százaléka jutott be, írja a Guardian.

Bár eléggé csekély különbség, de jelen esetben már ennek is örülni kell, hiszen ez az első év azóta, mióta az oktatási minisztérium 2013-ban figyelemmel kísérte az eredményeket, hogy a nők jobb eredményt érnek el a férfiaknál az orvosi felvételinél. Eddig, az előző nyolc év tapasztalatai alapján a felvett férfiak aránya akár 2,05 százalékponttal is meghaladta a nőkét.

2018-ban a japán oktatási minisztérium közleményt adott ki, hogy kilenc legtekintélyesebb orvosi egyetemén manipulálták a felvételiket, hogy a fiú felvételizők vagy az ott végzettek rokonai előnybe kerüljenek.

A manipuláció akkor derült ki, amikor a Tokiói Orvosi Egyetem egy szívességért cserébe helyet ajánlott az oktatási minisztérium egy vezető tisztségviselője fiának.

Az egyetemek – köztük volt például a Tokiói Orvosi Egyetem, a Dzsutendo Egyetem és a Nihom Egyetem – elismerték a csalást.

Az egyetemek azt is bevallották, hogy szándékosan buktattak ki női felvételizőket, mert attól tartottak, hogy a nők nagyobb eséllyel hagynak fel az orvosi hivatással családjuk miatt, pedig az egész ország orvoshiánnyal küzd. 

A jelenlegi statisztikából kiderül, hogy az eredményeket manipuláló kilenc egyetem közül hat esetben volt magasabb a nők közül felvettek aránya a férfiakénál 2021-ben.

Még így is 2021 az első év, hogy országszerte magasabb a női, mint a férfi felvettek aránya, de legalább elmozdultak egy látszólagosan jó irányba. Viszont Japánban az orvosnők aránya még mindig jelentősen alacsonyabb, mint más fejlett országokban: egy 2018-as felmérés szerint az orvosok csak 21,9 százaléka volt nő, ami a legalacsonyabb a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országai közt. Ezekben az országokban 2015-ben 46 százalék volt a nők aránya az orvosok között.

(via MTI)

Rovatok