Oroszország nem ijedt meg, közölte: készen áll a gazdasági szankciók kezelésére.
A NATO az Európai Unióval együtt Ukrajna bátor népe mellett áll, támogatja az ország szuverenitását, területi integritását és jogát az önvédelemhez
– jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Ursula Von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tartott közös sajtótájékoztatón.
Ursula Von der Leyen úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió és a NATO munkája „eddig is szorosan kiegészítette egymást”, de ez a válság még közelebb hozza a két szervezetet.
Közös kötelességünk, hogy szembeszálljunk az elmúlt évtizedek legsúlyosabb, Európában elkövetett agressziójával. Egységünk a legnagyobb erőnk. Moszkva ezt nagyon jól tudja, ezért mindent megtesz, hogy megosszon minket, de ennek éppen az ellenkezőjét érte el. Egységesebbek és elszántabbak vagyunk, mint valaha. Egy unió, egy szövetség vagyunk, egyetlen célban egyesültünk
– hívta fel a figyelmet beszédében Stoltenberg.
Az elnök szerint az Oroszország elleni új szankciócsomag, amelyről az uniós tagállamok vezetői csütörtök esti találkozójukon tárgyalnak, „keményen sújtja majd az orosz gazdaságot, fokozza a tőkekiáramlást, növeli az inflációt és fokozatosan erőtleníti el az ország ipari bázisát”.
Charles Michel, az Európai Tanács vezetője beszédében arra szólította fel Fehéroroszországot, hogy ne vegyen részt az Ukrajna elleni orosz katonai támadásban.
Minszknek megvan a lehetősége arra, hogy ne kövesse Moszkva pusztító akcióját és ne vállaljon szerepet ukrán szomszédaik elleni csapásmérésben
– jelentette ki.
Oroszország készen áll a gazdasági szankciók kezelésére – közölte az orosz hírügynökség. A TASZSZ szerint az orosz kormány az uniós szervezetek és a NATO közös sajtótájékoztatóját követően kijelentette, hogy kész megvédeni pénzügyi szolgáltatásait és vállalatait minden gazdasági szankciótól.
Boris Johnson korábban azt mondta, hogy az Egyesült Királyság masszív szankciócsomagot is bevezet az orosz gazdaság ellen.