Index Vakbarát Hírportál

Gyorsított eljárásban csatlakozna Georgia az EU-hoz

2022. március 2., szerda 19:39

Azt szeretnék, hogy az EU gyorsított eljárásban adja meg a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges tagjelölti státuszt.

Georgia március 3-án benyújtja hivatalos tagfelvételi kérelmét az Európai Unióhoz – közölte Irakli Kobahidze, a kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia párt vezetője. Tájékoztatása szerint a kormánypárt a kabinettel egyeztetve döntött arról, hogy kezdeményezi: az EU gyorsított eljárásban adja meg a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges tagjelölti státuszt Tbiliszinek.

Tekintettel az általános politikai helyzetre és az új viszonyokra, az Irakli Garibasvili kormányfővel lefolytatott konzultációk alapján politikai döntést fogadtunk el, hogy haladéktalanul kezdeményezni fogjuk a tagjelölti státuszt az Európai Uniónál. A kérelmet a kabinet nevében holnap fogjuk megküldeni az EU-intézményeknek

– jelentette ki Kobahidze. A kormányzó korábbi elképzelése szerint csak 2024-ben terjesztették volna elő a kérelmet, mivel „egy ilyen elhamarkodott kezdeményezés kontraproduktív” lenne.

A pártvezető mindemellett Georgia támogatásáról biztosította a kijevi vezetést az Ukrajna elleni orosz támadások közepette. Értésre adta ugyanakkor, hogy Tbiliszi nem kíván csatlakozni az EU és az Egyesült Államok által elfogadott szankciókhoz – számolt be az MTI.

Az Európai Unió és Georgia 1996 óta tartják a kapcsolatot egymással, 2006-tól pedig az európai szomszédságpolitika keretében egy ötéves akciótervet is végrehajtottak. 2016. július 1-jén lépett hatályba egy átfogóbb társulási megállapodás, amely Georgia számára hozzáférést biztosít az európai egységes piac egyes ágazataihoz, valamint vízummentességet biztosít az Európai Unió országaiba.

Georgiának jelenleg nincs hivatalos tagjelölt státusza az Európai Unióban, de 2011-ben Mihail Szaakasvili akkori grúz elnök kijelentette, hogy szeretné, ha Georgia az EU tagállama lenne.

Rovatok