Index Vakbarát Hírportál

Jöhetnek az újabb vírusváltozatok, ha nem tudnak többet oltani a fejlődő országokban

2022. március 6., vasárnap 11:03

Nem az a fő baj, hogy nincs elég vakcina, inkább az, hogy nem elég korszerű a felszerelés a tároláshoz.

Mintegy 300 millió adag vakcinának keresnek helyet egy globális program keretében, mivel már nem az elérhető mennyiség okoz problémát, hanem az, hogy a tároláshoz nincs elég felszerelés.

A Reuters arról számolt be, hogy a gazdag országok saját állampolgárainak beoltására használták fel a rendelkezésre álló oltások nagy részét. Ez viszont azt eredményezte, hogy az alacsonyabb jövedelmű országokban az emberek kevesebb mint harmadát sikerült csak beoltani.

A fejlődő országok számára ugyan sokadagnyi oltás vált elérhetővé az utóbbi időben, mégis olyan tényezők nehezítik ezek eljuttatását, mint a hideg szállítási lánc hiányosságai, az oltóanyaggal kapcsolatos bizonytalanságok vagy éppen a pénz hiánya, amit az elosztó hálózatok számára szánnának.

Januárban a Covax, a Gavi (Oltások és Védőoltások Globális Szövetsége) és a WHO közös kezdeményezése 436 millió vakcinát osztott szét az országok között egy február közepén közzétett dokumentum szerint, ugyanakkor az alacsony jövedelmű országok május végéig csak százmillió adagot kértek – áll a Covax független vakcinaelosztó csoportjának dokumentumában.

A vakcinák bevezetése több fejlődő országban is problémát jelent.

Csak akkor tudjuk egyszer és mindenkorra megszüntetni a vakcinák eloszlásának aránytalanságát, ha képesek vagyunk segíteni az országoknak abban, hogy gyorsan és széles körben vezessék be a vakcinákat

– közölte a Gavi egyik szóvivője.

A gazdag országok már nyitnak, a WHO és a közegészségügyi szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a vakcinák lassú terjedése lehetőséget ad a koronavírusnak a szegényebb régiókban a további mutálódásra, akár új variánsokat is létrehozva.

Az oltóanyagok iránti alacsony keresletet a januári kiosztás alkalmával részben a közelmúltban megnövekedett készletekkel magyarázzák. A Covax az első negyedévben már több tízmillió adagot osztott ki, januárban pedig elérte az egymilliárd adag kiszállítását is.

Rovatok