Index Vakbarát Hírportál

Oroszorország tűzszünetet hirdet, megnyitják a humanitárius folyosókat Ukrajnában

2022. március 7., hétfő 23:19

Moszkva több humanitárius folyosót is megnyit, akár az ország nyugati részére is menekülhetnek az emberek.

Az orosz fél március 8-án moszkvai idő szerint délelőtt tíz órától tűzszünetet hirdet, és kész biztosítani a humanitárius folyosókat Ukrajnában – jelentette az Orosz Föderáció ukrajnai humanitárius segítségnyújtással foglalkozó központja.

A TASZSZ szerint a közleményben az áll, hogy „az ukrán féllel egyetértésben” Kijevtől és a szomszédos településekről Oroszországig, Belarusz területén keresztül pedig Homelig szabad lesz az út a civil lakosság számára. Ezenkívül humanitárius folyosókat nyitnak meg

Az ENSZ munkatársai egyébként hétfőn megtartották első találkozójukat az orosz védelmi minisztérium tisztviselőivel, hogy tovább koordinálják az ukrajnai humanitárius erőfeszítéseket – mondta Stéphane Dujarric, az ENSZ főtitkárának szóvivője a tájékoztatón.

Elmondása szerint a találkozó résztvevői „további együttműködésben állapodtak meg a humanitárius, polgári és katonai koordináció fokozása érdekében, hogy ezzel elősegítsék az ukrajnai rászorulók azonnali megsegítését”.

Hétfőn megtartották az orosz–ukrán béketárgyalások harmadik fordulóját is, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója elmondta, hogy a fő téma a humanitárius folyosók megnyitása volt. Arról is beszámolt, hogy a tárgyalások folytatódnak, elsősorban a tűzszünet és a biztonsági garanciák állnak majd a középpontban. A mai napig nincs olyan eredmény, amely jelentősen javítaná a helyzetet.

(Borítókép: Irpin lakosai egy megsemmisült hídon keresztül menekülnek a heves harcok elől 2022. március 7-én. Fotó: Chris McGrath / Getty Images)

Rovatok