Index Vakbarát Hírportál

Ukrán külügyminiszter: 48 órán belül szivárogni kezd a csernobili erőmű

2022. március 9., szerda 15:46

Percről percre közvetítésünkben megírtuk, hogy szerdán teljesen leállt a csernobili atomerőmű, így a létesítményben egyáltalán nincs áram. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter most reagált a hírre, és azt mondta: a tartalékgenerátorok csak ideig-óráig tudnak működni, és ha nem áll helyre az ellátás, komoly katasztrófa következhet be. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség azonban úgy véli, hogy nincs ok aggodalomra.

Az ukrán külügyminiszter szerdai bejegyzésében felszólította az oroszokat, hogy azonnal kezdjék meg a javításokat, másképp nukleáris katasztrófa következhet be. Elmondása szerint ugyanis a hulladéklerakó hűtőrendszerét működtető tartalékgenerátorok kapacitása mindössze 48 óráig elég.

Azután a hulladéklerakókban lévő hűtőrendszer leáll, ezáltal pedig azonnal szivárogni kezd a kiégett nukleáris üzemanyag

– írta Kuleba, aki szerint „Putyin barbári háborúja” egész Európát veszélybe sodorhatja. 

Az ukrán atomenergetikai hatóság (SNRIU) mindeközben szintén azt közölte, hogy az áramkimaradás idővel akár szivárgáshoz is vezethet. 

Nemzetközi Atomenergia-ügynökség: Nincs mitől tartani

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szerda délután Twitteren reagált a hírre, miszerint nincs áram az erőműben. A bejegyzésben azt írták: értesültek az ukrán hatóságoktól arról, hogy teljes áramkimaradás van Csernobilban.

A nemzetközi szervezet elismerte, hogy ez zavarja ugyan a létesítmény működését, de hozzátették: ők – az ukránokkal ellentétben – 

NEM LÁTJÁK ÚGY, HOGY EZ KRITIKUS VESZÉLYT JELENTENE A CSERNOBILI ERŐMŰ BIZTONSÁGÁRA.

A posztban visszaidézték az egyik korábbi, március 3-án kiadott közleményüket is, amelyben már részletesen írtak az áramkimaradással kapcsolatban. Annak a közleménynek az apropója az volt, hogy az ukrán hatóságok akkor értesítették a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget arról, hogy a létesítmény két áramforrása közül az egyik leállt. 

„Ez az áramforrás nem a biztonsághoz kapcsolódó eszközöket látja el” – írták abban a közleményben, hozzátéve, hogy az áramkimaradás megnehezíti a karbantartási, javítási munkálatok végrehajtását a biztonsági eszközöknél is. Ezután viszont leszögezték, hogy 

amennyiben teljes áramkimaradás lenne Csernobilban, abban az esetben sem lenne miért aggódni.

Azt írták ugyanis, hogy az 1986-os incidens óta már sok idő telt el, ezért a kiégett nukleáris üzemanyag hőterhelése csökkent, ezenkívül pedig elégséges mennyiségű hűtővíz van a hulladéklerakóban ahhoz, hogy akár elektromos áram nélkül is biztonságosan működjön tovább a létesítmény. Ha pedig nem így lenne, akkor vészhelyzet esetére még mindig ott vannak a tartalék dízeles generátorok, amelyeket üzembe lehet helyezni – írták.

Az ügynökség a nap végéig várhatóan közread majd egy frissebb, részletesebb állásfoglalást az ukrajnai atomenergetikai helyzetről, ahogy a háború kezdete óta minden nap végén megtették. 

Az oroszok tagadnak

Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő a Sky News szerint szerdán azt mondta, hogy a csernobili erőmű „a megszokott módon” működik. Azt még mindig nem sikerült megállapítani, hogy mi okozta az áramkimaradást az erőműben. Az orosz csapatok már az invázió kezdete óta irányítják a létesítményt és környékét.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, szerdai percről percre frissülő cikkünket itt találja.

(Borítókép: Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter 2022. március 5-én. Fotó: Olivier Douliery / Pool / Reuters)

Rovatok