Index Vakbarát Hírportál

Azonnal elindítaná a jogállamisági eljárást Magyarország ellen az EP

2022. március 10., csütörtök 11:14

Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Bizottságnak az érintett tagállamok írásbeli értesítésével azonnal el kell kezdenie a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszer alkalmazását.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 478 szavazattal, 155 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők üdvözölték az Európai Unió Bíróságának nemrég meghozott ítéletét, amely elutasította a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket.

Az uniós parlament szintén üdvözölte az uniós bíróság azon következtetését, hogy a rendelet összhangban áll az uniós joggal és az unió tagállami jogállamisággal kapcsolatos hatásköreivel.
Az állásfoglalás hangsúlyozza:

„legfőbb ideje”, hogy az Európai Bizottság teljesítse az uniós szerződések szerinti feladatait, és azonnal tegyen lépéseket a jogállamiság elveinek egyes tagállamokban tapasztalható „súlyos megsértése” ellen,

amely – véleményük szerint – komoly veszélyt jelent az unió pénzügyi érdekeire. Hozzátették, hogy a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszert mind az uniós költségvetés, mind a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő alap esetében alkalmazni kell. A hosszú procedúrát ebben a cikkben foglalta össze az Index.

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy a baloldal háborús helyzetben is csak a politikai zsarolással foglalkozik. Kijelentették: a baloldali politikusok ahelyett, hogy minden eszközzel Lengyelország és Magyarország küzdelmét támogatnák az Ukrajnából érkező menekültek ellátásában, ezeket az országokat politikai okok miatt továbbra is uniós forrásaik zárolásával fenyegetik.

A döntés élő bizonyítéka annak, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával. Az ítélet újabb nyomásgyakorlás hazánk ellen, mert a nyár folyamán elfogadtuk a gyermekvédelmi törvényünket

– írták. A közlemény szerint hónapok óta tartó politikai bosszúhadjárat újabb állomása a mostani, baloldali képviselők által támogatott állásfoglalás. Magyarországot ezzel is valójában a gyermekvédelem miatt akarják megbélyegezni. Brüsszel nem akar belenyugodni abba, hogy Magyarország nem enged a nyomásgyakorlásnak, a gyermekeket célzó LMBT-propaganda megállítására is törvényt hozott, sőt még népszavazást is kiírt – közölték.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében „beismerő vallomásnak” nevezte, hogy a Fidesz EP-képviselői nemmel szavaztak a jelentésről, ezzel – mint írta – tovább erősítették nyílt szembenállásukat az európai értékekkel, és tovább veszélyeztetik a Magyarországnak járó uniós források mielőbbi lehívását. Orbán Viktor pártjának képviselői most ismét az európai értékekkel szemben és az uniós források korrupt felhasználása mellett foglaltak állást” – írta.

Az Európai Parlament kimondta, a Fidesz képviselői pedig elutasították annak megerősítését, miszerint biztosítani kell, hogy az adófizetők pénze soha ne kerüljön az EU közös értékeit veszélyeztetők zsebébe – fogalmazott a szocialista képviselő.  

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács 2020 decemberében erősítette meg a júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról. A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

(Borítókép:  Thierry Tronnel / Sygma / Getty Images)

Rovatok