Index Vakbarát Hírportál

Robbanóanyag volt a Zágrábban lezuhant drónon, és fel is robbant

2022. március 13., vasárnap 17:15 | aznap frissítve

Mario Banožić horvát védelmi miniszter vasárnap közölte, hogy valóban robbanóanyag volt azon a szovjet gyártmányú repülőgépen, amely csütörtök éjjel zuhant le Zágrábban.

A horvát hatóságok már szombaton közölték, hogy robbanóanyag is lehetett a TU–141-es gépen. Akkor azonban még a kérdésben nem volt egyetértés: a katonai rendőrség vezetője már tényként beszélt erről (mivel a gép maradványai közt erre utaló jeleket találtak), de a védelmi minisztérium egyik tisztviselője azt mondta, hogy szerinte nem volt bomba a gépen, mivel az felrobbant volna a becsapódáskor.

Most úgy fest, hogy Mario Banožić védelmi miniszter eldöntötte a kérdést. A tárcavezető azt mondta: a gépen egy olyan, szovjet gyártmányú légibomba darabjait találták meg, amely fel is robbant.

Egy újságírói kérdésre válaszolva a miniszter azt is kifejtette: abban teljesen biztosak, hogy a bomba felrobbant, azt viszont még nem tudják, hogy ez még a becsapódás előtt vagy már az után történt-e meg. Hozzátette azt is, hogy korábban, szombaton a megtalált robbanóanyag-maradványok miatt döntöttek úgy, hogy kiürítik a becsapódás helyszíne mellett lévő diákkollégium egy részét.

Mario Banožić ezután arról beszélt: nem biztosak abban, hogy a gépnek pusztán felderítés volt a feladata. Leszögezte:

A szakértői vizsgálat után tudjuk majd megmondani, mi lehetett a küldetése.

Mario Banožić ezenfelül hangsúlyozta: még mindig nem tudják biztosan, hogy a gépet az oroszok vagy az ukránok használták-e, az eddigi bizonyítékok alapján mindkét lehetőség fennáll. A gép feketedobozáról, amelyet szombaton ugyancsak megtaláltak a horvátok, Mario Banožić azt mondta: bízik benne, hogy annak segítségével többet tudhatnak meg a gépről.

Ezt összehasonlítjuk azokkal a vizsgálatokkal, amelyeket közösen végzünk a NATO-tagállamokkal, és a radarképek alapján rekonstruálhatjuk, pontosan honnan érkezett a drón

– idézte a minisztert az MTI.

Az már most biztos, hogy Horvátországon kívül több NATO-tagország, Magyarország és Románia légtere felett is áthaladt a TU–141-es gép. Szombaton a horvát miniszterelnök ezzel összefüggésben azt mondta: szerinte elsősorban a magyar hatóságok dolga lenne az incidens kivizsgálása, mivel Magyarország felett 40 percen át haladt a drón, míg Horvátország felett csak 7 percig haladt a becsapódása előtt.

A magyar honvédelmi miniszterrel is egyeztetnek

Az index.hr szerint a védelmi miniszter azt is elmondta, hogy a NATO, valamint Magyarország és Románia tisztviselői is folytatják az egyeztetéseket az incidens részleteiről. Mario Banožić kifejtette: Andrej Plenković miniszterelnök a történtekről személyesen is beszélni fog Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával, majd utána szerdán egy másik találkozót is tartanak az illetékes magyar honvédelmi és román védelmi miniszterrel.

Ha ezt a helyzetet a szomszédos országok időben észlelték és kezelték volna, akkor ma nem lennénk itt [...]. Románia és Magyarország védelmi miniszterei azt mondták, hogy vizsgálják, mi történt. Még várjuk a válaszukat

– mondta Mario Banožić, majd azt is hozzátette:

Egyértelmű, hogy nem vagyunk elégedettek Magyarország és Románia reakciójával, mivel ők már sokkal korábban láthatták a repülőgépet, mégsem tettek semmit.

Andrej Plenković horvát miniszterelnök szombaton ehhez hasonlóan fogalmazott, és azt mondta: a robotrepülő akár Budapesten vagy a paksi atomerőműnél is lezuhanhatott volna.

HRT: 120 kiló robbanóanyag volt, a becsapódás után robbant fel

A horvát HRT közszolgálati televízió vasárnap este a védelmi minisztérium egyik tisztviselőjére hivatkozva közölte, hogy a gépen körülbelül 120 kilónyi robbanóanyag lehetett. A robbanószer felrobbant, de már csak azután, hogy a gép nagy része már a földbe mélyedt – tették hozzá.

A TU–141-es ugyanis egy meredek, szinte függőleges szögben csapódott be a laza talajba, és a robbanás már csak akkor történt, amikor nagy része a föld alatt volt, és ez jelentősen tompította a detonáció hatását. Ha a gép aszfalt vagy  betonfelületen zuhant volna le, annak katasztrofális következményei lettek volna – közölte a HRT.

Szintén a HRT szólaltatott meg egy másik szakértőt, aki viszont kizártnak tartja, hogy felrobbanhatott 120 kilogrammnyi robbanóanyag a balesetben, mert akkor a roncsból semmi sem maradt volna.

Választ vár a magyar ellenzék

Közös közleményben kér választ Orbán Viktor miniszterelnöktől a DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM), a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd, hogyan tölthetett negyven percet a magyar légtérben egy bombát szállító drón.

Az ellenzéki pártok vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményükben kifejtették: azonnali és határozott választ várnak a kormányfőtől, hogy képes-e a magyar honvédelem megvédeni Magyarországot azután, hogy március 10-én éjjel negyven percen át zavartalanul repülhetett a magyar légtérben az a TU–141 típusú drón, amelyre a horvát védelmi miniszter közlése szerint egy bomba volt rögzítve. Arra is rákérdeztek, hogy felszálltak-e a Gripenek ellenőrizni a drónt, és ha nem, akkor miért nem.

Az Egységben Magyarországért álláspontja szerint ha a magyar honvédség tényleg észlelte a drónt, akkor elfogadhatatlan magyarázkodás, hogy úgy ítélték meg, hogy az nem jelentett veszélyt – fogalmaztak, hozzátéve: „ez nem stratégiai nyugalom, hanem közveszélyes mulasztás és dilettáns kormányzás.”

Az orosz–ukrán konfliktus fejleményeit folyamatosan figyelemmel kíséri az Index, percről percre frissülő hírösszeállításunkat itt olvashatja.

(Borítókép: Horvát katonák egy drón lezuhanása nyomán keletkezett kráter mellett Zágrábban 2022. március 11-én. Fotó: Antonio Bat / MTI / EPA)

Rovatok