Index Vakbarát Hírportál

Csésze méretű a lyuk az arcon lőtt 13 éves fiú testén

2022. március 20., vasárnap 14:51

Egy régi Ladával próbált meg elmenekülni egy család Kijevből, az autót azonban támadás érte. Az egyik benne utazót, egy 13 éves fiút öt találat is ért, az egyik ráadásul az arcán. A tinédzser túlélte a támadást, az egyik lábát ért sérülések miatt viszont lehet, hogy sosem épül fel teljesen.

Még az ukrajnai orosz invázió harmadik napján, február 26-án próbált meg elmenekülni Kijevből a 13 éves Vova szüleivel és több más családtagjával. Menekülés közben azonban tüzet nyitottak az autójukra, az ugyanakkor nem tisztázott, hogy melyik fél lőtt.

A Daily Mail információi szerint a golyózápor nem kímélte a zsúfolt Ladát, Vovát ráadásul öt lövés érte.

A fiút az arcán, a hátán és a lábán is eltalálták.

Édesanyja szerint a fiú hátán a lövedékek által keletkezett lyukban akár egy kisebb csésze is elfért volna. Az asszonyt mintegy 10-11 golyó találta el, de egyik sem ért létfontosságú szervet. 

A 13 éves Vova életét sikerült megmenteni az orvosoknak, a bal lábát ért súlyos sérülések miatt azonban lehetséges, hogy sosem fog teljesen felépülni.

A család a lövöldözést ugyanakkor nem úszta meg veszteségek nélkül: Vova édesapja, illetve a férfi unokatestvérének hatéves kisfia ugyanis életüket vesztették a támadásban – írja a Daily Mail.

A lap úgy tudja, hogy az ukrán katonák a sérülteket és a lelőtt kisfiút is kihúzták az autóból, az édesapa holttestére viszont csak március közepén találtak rá ugyanott. A férfi temetésére felesége nem tud elmenni, ezért, mint mondja, majd „elmegy a hullaházba, hogy elköszönhessen tőle”.

Az orosz–ukrán konfliktus eseményeit az Index folyamatosan figyelemmel kíséri. Vasárnapi hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Rovatok