Index Vakbarát Hírportál

Egy görög gyárban ipari dinamitot állítottak elő, három munkás meghalt

2022. március 21., hétfő 22:01

Három munkás életét vesztette, egy pedig megsérült egy észak-görögországi robbanószergyárban bekövetkezett robbanásban – adta hírül a görög sajtó.

A baleset körülményeit az MTI hozta le: a vizsgálat már elindult, és az érintett üzem – saját közlése szerint – teljeskörűen együttműködik az illetékes hatóságokkal. A gyárban ipari dinamitot állítottak elő.

Beszámolók szerint a robbanásnak akkora ereje volt, hogy a gyártól mintegy 20 kilométerre található Grevena településén is hallották.

A helyszínen készült felvételek azt mutatták meg, hogy az üzem teljesen romokban hever. A robbanás széles körben szórt szét törmeléket.

A Kathimerini című görög napilap szerint a tűzoltóság különleges munkacsoportja megkezdte a robbanás lehetséges okainak kivizsgálását – adta hírül az MTI. 

Rovatok