Index Vakbarát Hírportál

Iszlamista harcosok holttestét találták meg egy iraki tömegsírban

2022. március 21., hétfő 07:40

Az Iszlám Állam terrorszervezet nyolcvanöt harcosának, illetve hozzátartozóinak holttestét találták meg egy tömegsírban az iraki Moszulban – közölte vasárnap Hasszán Vatik al-Anszi, az illetékes iraki hatóság szóvivője.

A tájékoztatás szerint a dzsihadisták 2016-ban vagy 2017-ben halhattak meg az iraki nagyváros visszafoglalására irányuló hadműveletekben.

Az Iszlám Állam 2014 júniusában kiáltotta ki Moszulban „kalifátusát”, amely Irak mellett a szomszédos Szíria egyes térségeire is kiterjedt. Bár a terrorszervezet felett Irakban és Szíriában is győzelmet arattak, szélsőségesei továbbra is aktívak, és időről időre támadásokat követnek el a térségben.

Az ENSZ szerint a dzsihadisták rémuralma alatt több mint kétszáz tömegsírt áshattak, amelyekben akár 12 ezer holttest lehet elföldelve.

Rovatok