Ismét rakétatámadások érték Kijev külvárosi területeit. A mindennapossá váló tragédiák helyszínén a tűz eloltása után jellemzően tömegek ácsorognak, bámészkodnak és fényképezgetnek, de nem csak szörnyülködni mennek oda. Bár az ukrán hírforrásokban naponta jelennek meg felvételek a pusztításról, segítőnk szerint teljesen más ezt élőben látni, érezni a háborút.
A gyanúm, amelyet korábban már emlegettem, kezd beigazolódni. Úgy tűnik, a lakóövezetekbe kilőtt rakétákat szándékosan az épületek elé célozzák. A mai helyszínen is egy hatalmas, mintegy öt méter széles, három méter mély kráter tátongott a húszemeletes tömb előtt. A robbanás mintegy száz-kétszáz otthont rongált meg, de ezúttal sikerült a keletkező tüzet időben eloltani. Feltételezhető, hogy az orosz hadsereg spórol a rakétákkal, tudván, hogy egy sikeres találat is óriási károkat tud okozni, és lángba tudja borítani a célpontot. A tűz ugyebár felfelé terjed, így logikus az épületek alját célozni.
Az orosz ismerőseim, de a saját rokonaim sem hiszik még mindig el, hogy mi zajlik az országban. Rendre a tévéből hallottakat mondják vissza nekem, meg azt, hogy majd ha személyesen küldök nekik képet, akkor majd elhiszik. Tessék, itt egy szelfi!
– mondta a kráter előtt szelfiző fiatal lány, aki csak egyike volt a képfelvételeket rögzítő több tucat civilnek.
Az orosz állami sajtót olvasgatva elmondható, hogy valóban egy teljesen más valóságot közvetítenek az oroszországi lapok. Például amikor arról érkeztek hírek, hogy a pokollá tett Mariupolban rálőttek a megszállók egy evakuációs konvojra. Percekkel később már jön az orosz verzió az állami média jóvoltából: az ukrán Azov ezred támadott a civilekre.
Az orosz sajtóban továbbra is azt sulykolják, hogy nácik, neonácik, fasiszták és nacionalisták vannak Ukrajnában, akiktől meg kell menteni az ukrán népet, de állandó tudósítást alig találni a médiában. Megfigyelhető, hogy az olvasóközönséget a sötétben tartják, a híreket pedig videofelvételek nélkül, olyan tényként tálalják, amit csak el kell hinni, nem kell alátámasztani.
Márpedig százával jelennek meg a civil célpontok elleni orosz támadásokról a videók. Alábbi éppenséggel Harkiv mellett készült, aligha fogta volna magát valaki, és beletámasztott volna a lakása közepébe egy Grad-rakétát.
Ezzel szemben az ukrán hírfolyam megállíthatatlanul önti el a Telegram-csatornákat, jóllehet sokszor forrásmegjelölés nélkül. A vasárnapi helyszínről is először egy ismerőstől értesültünk, aki a környéken lakik, majd az ismeretségi hálózatot használva szűkítettük le a támadás helyszínét, egészen addig, amíg meg nem kaptuk a pontos címet.
Az első héttel szemben azonban már a hivatalos ukrán források nem pontosítják a támadások címét, vélhetően azért, hogy ne lepjék el az oroszok által is olvasott Telegram-csatornákat a támadásokról készített, különböző szögekből felvett videók. A környékről ugyanis geolokációs információkat, ellenőrző pontok elhelyezkedéséről szóló adatokat nyerhet ki az ellenség.
Ezek az igazi fasiszták!
– skandálta egy idős hölgy a pusztítást nézve, utalva arra, minek bélyegzi a Kreml az ukránokat. Igaz, az ukránok sem fogták vissza a kreativitásukat, és számos gúnynevet adtak a megszállóknak, és már sokan érzelemmentesen reagálnak az ellenséges holttestek látványára.
Az orosz megszállókra elsősorban orkokként utalnak, de a fasiszta és az Oroszország keverékéből született rasszista jelző is gyakori, a legnépszerűbb azonban a szvinyoszobak, azaz a „disznókutya”.
Visszatérve arra, hogy már sok ukrán csöppet sem sajnálja a megszállókat, legyen szó akár fiatal emberekről, egyszerűen fogalmaznak: nem kell idejönni, és nem lesz baj.
A nyugatukránok vélhetően nem értenek egyet keleti származású, orosz ajkú honfitársaikkal, akik az évszázad árulásának tartják Oroszország tevékenységét.
Húsz évvel ezelőtt még valóban jóban voltunk, testvérnépként tekintettünk egymásra. Ha az oroszok sikereket értek el, együtt ünnepeltünk, örvendeztünk az eredményeiknek mi is. Ez most már végleg megváltozott
– meséli Mihajlo könnyes szemmel, aki a kelet-ukrajnai Luhanszki területről származik, és a mai napig nem tudta teljesen elsajátítani az ukrán nyelvet. Minden kötődése Oroszországhoz elporladt, az orosz etnikumú Mihajlo mára teljes szívvel ukrán, és sosem érezte még ennyire egységesnek a hazáját, ennyire erősnek saját nemzettudatát.
A vicc az egészben az, hogy minél többet árt nekünk F@szfej [Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrán gúnyneve – a szerk.], valójában annál többet tesz az országunkért. Ember még ennyit nem tett Ukrajnáért, mint Putyin, szóval kösz, még a végén szobrot emelünk neki
– teszi hozzá nevetve.
(Borítókép: Kiss Dániel / Index)