Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták a lezuhant kínai repülő feketedobozát

2022. március 23., szerda 15:02

A kínai hatóságok közlése szerint megtalálták a hétfőn lezuhant a China Eastern Airlines Boenig 737–800-asának egyik adatrögzítőjét. Tájékoztatásuk szerint a pilóták vészhelyzetet és rendellenességet sem jelentettek a légiforgalmi irányításnak.

Még hétfőn zuhant le egy utasszállító repülőgép a dél-kínai Kuanghszi tartományban, több mint százharmincan tartózkodtak a fedélzeten. A légi jármű csaknem kilencezer méteres magasságról két perc és 15 másodperc alatt körülbelül háromezer méter magasságra süllyedt.

Sajtóinformációk szerint a baleset után nem találtak túlélőket, az áldozatok pontos számát ugyanakkor még nem közölték.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség közlése szerint szerdán megtalálták az utasszállító egyik feketedobozát. A tudósítás szerint az adatrögzítő eszköz megrongálódva került elő a becsapódás helyszínéről.

A másik feketedobozt még keresik. A munkálatokat az esős idő miatt szerda délután ideiglenesen fel kellett függeszteni – számolt be az MTI.

A repülőgép súlyosan megsérült a balesetben, ezért a vizsgálatok nagy nehézségekbe ütköznek. Sun Si-jing, a China Eastern Airlines egyik tisztviselője arról számolt be korábban, hogy a gép a felszállás előtt megfelelt a műszaki feltételeknek, a személyzet tagjai felkészültek és egészségesek voltak. A rendelkezésre álló információk alapján még mindig nem tudják, mi okozhatta a szerencsétlenséget.

Rovatok