Index Vakbarát Hírportál

Tiltott fegyvereket vetnek be az oroszok Kijevben

2022. március 24., csütörtök 15:23

Nemzetközileg tiltott kazettás bombát vetettek be szerdán Kijev külvárosában, a hatósági összesítés szerint a hosszú sávban ledobott, sok kisebb, repesszel tömött lőszerből felépülő bomba mintegy négyszáz házat rongált meg. 

Kedd este óta fokozódtak a harci cselekmények az ukrán főváros körül, a város egyes részeit néhány pillanat erejéig kivilágították a Kijevből kilőtt légvédelmi rakéták. Az Index tudósítója is szemtanúja volt egy ilyen kilövésnek: a rakéták gyorsan emelkedtek a levegőbe, majd halványan elporladtak a magasban, nagy valószínűséggel célt találtak.

A Kijev elleni támadások a reggeli órákban folytatódtak. Hét óra környékén egy hosszú sávban az érintettek elmondása szerint kazettásbomba-támadás érte Kijev északi lakóövezeteit, egy új építésű lakóparkot és a régebbi, szovjet építésű lakóházakat. 

Éppen a kávémat ittam itt, az asztalnál, amikor a repeszek áttörtek az ablakon, és itt, a fejem felett becsapódtak a falba

– meséli az egyik megrongált ház tulajdonosa a repeszek nyomára mutogatva. Szerencséje volt, ő a negyediken lakott, így a ház előtt becsapódott lőszerből kiáramló, három lépcsőháznyi lakásban károkat okozó repeszek olyan szögben repültek, hogy ha az ablak előtt áll, leviszik a fejét. 

A kazettás bombák nemzetközileg tiltott fegyverek, bár ez úgy tűnik, nem állítja meg az oroszokat. 

Irpinyben meg már foszforbombát használnak

– idézi a nap híreit a lakástulaj. Valóban napvilágot láttak olyan felvételek, amelyeken elvileg a Kijev felett fekvő, jelenlegi ukrán információk szerint nyolcvan százalékban ukrán ellenőrzés alatt álló Irpiny felett foszforbomba robbant. Ukrajna szerint nem ez az első alkalom, hogy ezt a típusú gyújtóbombát bevetik, de még Kijevhez ilyen közel nem volt rá példa. Eddig. 

Mik lehetnek az oroszok szándékai?

Mindeközben az ukrán hírforrások egyre pozitívabb hírekről számolnak be, a sikeres védekezés megtizedelte az orosz erőket, akiknek továbbra is élelmiszer- és üzemanyag-ellátási gondjaik vannak, így elképzelhető, hogy a tiltott fegyverek bevetése elkeseredettségre utal.

Egy másik opció az, hogy az oroszok már letettek Kijev elfoglalásáról. Olyan védelem épült ki a város határain és belül, hogy a kijeviek meg vannak arról győződve: a fővárost nem lehet szárazföldi úton elfoglalni. A külső kerületeket járva mi is azt látjuk, hogy kilométereken át húzódnak a sáncok, a bunkerek és a mesterlövészlesek. A város bombázása és a külterületekért folytatott harc így könnyen meglehet, hogy már csak nyomásgyakorlásként szolgál, ugyanis a fővároshoz jelentős erőket vezényeltek az ukránok. Így viszont nem tudnak más területek védelmére sietni, az orosz nyomásgyakorlás megosztja az ukrán hadsereg figyelmét. 

A legújabb értesülés azonban az, hogy az ukrán fegyveres erők ellentámadásba lendültek a megszállt területek ellen. Az általános hangulat Kijevben kezd győzelemittas lenni, az emberek úgy fogalmaznak: érzik, hogy hamarosan megnyerik a háborút.  

A harmadik lehetséges ok arra, hogy az oroszok össze-vissza támadnak úgy, hogy nem válogatnak a fegyvernemek között, az, hogy teljes a fejetlenség az orosz katonai vezetésben. Nyugati hírszerzők szerint már az orosz Távol-Keletről hoznak katonákat Ukrajnába, és levitték a szolgálati kort 17 évre, tehát a katonai akadémián tanulókat tanulmányuk befejezése előtt a frontra küldik.

Az ukrán média is felkapta a független orosz lapok (Meduza, Mediazona) elemzését, miszerint március 11. óta eltűnt a nyilvánosság elől Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, Szergej Nariskin, az orosz Biztonsági Tanács vezetője és Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője, akit az ukrán hírszerzés szerint Putyin utódjának szántak az orosz elnök hatalmát megdönteni kívánó orosz felső vezetők.

Őrizetbe vettek a plázában

Szerdán az is tudomásunkra jutott, hogy a korábbi tűzvész melletti bevásárlóközpontot találat érte. Értesüléseinkkel ellentétben nem égett le a Lavina Pláza, a parkolóba csapódott egy Grad-rakéta, aminek nyomán kigyulladt az egyik bolt. A tűzoltás után a bolt égett szagtól bűzlött, 5-6 centiméteres víz állt a helyiségen belül és környékén. A bevásárlóközpontot nem őrizte senki, így bementünk megnézni a károkat. 

Az üresen tátongó plázában 4-5 férfiba futottunk bele, akik értetlenkedéssel fogadták, hogy filmezünk az épületben. Már éppen készültünk távozni, amikor egy férfi üvöltözve haladt felénk, magyarázatot követelve a jelenlétünkre. 

„Nem, az újságíróknak információ kell, azok nem filmezik a boltokat! Különben is, a sajtó így nem viselkedik! Honnan tudták, hogy itt mi történt? Honnan jöttek? Kik maguk?” – kért számon minket a férfi, akiről kiderült, hogy a pláza biztonsági őrségének a feje, a többiek pedig a beosztottjai.

Hiába mutogattuk az újságíró-igazolványokat és akkreditációkat, nem érdekelte őt, nem hitt nekünk. Érthető volt a reakciója, hiszen órákkal azután, hogy rakétatámadás érte a munkahelyét, és egy nappal azután, hogy újabb diverzánsokat fogtak el a városban az ukrán hatóságok, mindenre és mindenkire gyanakodott. Felhívták a katonaságot, és kértek valakit, hogy jöjjön oda ellenőrizni a dokumentumainkat. Fizikai erőszakot nem alkalmaztak, távolságot tartva őriztek minket negyedóráig, miközben eszeveszetten telefonáltak. A főnök eközben velünk ukránul beszélt, tesztelve, hogy diverzánsok vagyunk-e. Vélhetően azt gondolta, hogy az orosz kémek nem értenék azt, amit mond. 

Semmi gond, ha nincs félnivalójuk, nem lesz baj

– mondták a láthatóan ideges biztonsági őrök, mire mi vállat vontunk, és biztosítottuk őket arról, hogy nekik van igazuk, a helyükben mi is így járnánk el. Mindeközben hiába próbáltuk oldani a feszültséget, félelemmel teli tekintettel csak a fejüket rázták, jelezve, hogy nem árulnak el semmit nekünk. 

Kazettás bombát dombhattak Kijevre

Bár e történetet nüanszként éltük meg, jól szemlélteti, mennyire nehéz külföldi újságíróként Kijevben dolgozni. 

(Borítókép: Mentők dolgoznak a kijevi légicsapásban megsérült ipari épület helyén 2022. március 23-án. Fotó: Press service of the State Emergency Service of Ukraine / Handout / Reuters)

Rovatok