Index Vakbarát Hírportál

Mi lesz az Ukrajnából elmenekült afrikai egyetemistákkal?

2022. március 30., szerda 18:36

Van, aki Afrikából, online próbálja befejezni európai tanulmányait, van, aki szerencsésebb, és valamelyik kelet-európai ország fővárosában talált megfizethető oktatást, és folytatja, amit elkezdett. Sokan azonban végleg bukták külföldi tanulmányaikat.

Desmond Muokwudo egy 30 éves nigériai diák, akinek szintén menekülnie kellett Ukrajnából, amikor kitörtek a harcok. Előtte viszont 11 évébe került, amíg összeszedte a tanítására szánt pénzt, ez most veszni látszik. Hazájában dolgozott olajcsőhegesztőként, de gyakran volt munkanélküli, és álma, hogy nemzetközi kapcsolatokat hallgasson Európában, csak úgy jött össze, hogy szülei az utolsó darabka földjüket is eladták, hogy segítsenek neki. Végül tavaly év végén beiratkozott az egyik ukrajnai egyetemre, de még három hónapot sem töltött ott, máris menekülnie kellett.

A szüleimnek már semmijük sem maradt, amivel támogatni tudnának”

– mondta a BBC-nek szomorúan egy berlini átmeneti szálláson. „A nigériai kormány meg csak azt hajtogatja, hogy menjek haza. De minek? Semmihez nem tudnék kezdeni” – teszi hozzá a fiatalember.

Muokwudo egyike annak a mintegy 16 ezer afrikai diáknak, akik Ukrajnában tanultak, de most hirtelen bizonytalanná váltak a tanulmányaik. Már ezreket vittek haza Afrikába a különböző államok szervezte különgépeken, de valószínűleg sokan rekedtek Európa nagyobb városaiban, hasonlóan  Muokwudóhoz.

Világszerte sokfelé mozdultak meg a felsőoktatási intézmények, és kínáltak befogadóhelyeket, csökkentett összegű oktatást és egyszerűsített vízumeljárást az Ukrajnából érkezett diákoknak. Az érintett afrikai államok diplomatái is aktivizálódtak, és keresték a kapcsolatot európai külügyminiszterekkel, hogy megoldják az egyetemisták hazaszállítását.

A magyar egyetemek is segítenek

Magyar orvosi egyetemek 250 ghánai diáknak ajánlottak fel tanulási lehetőséget, 200 egyetemistát pedig Grenada Szent György Orvostudományi Egyeteme vár.  Muokwudo azért néhány helyre panaszkodott, mert mint mondja, vannak egyetemek, ahová csak ukrán állampolgárokat vesznek fel könnyített eljárással, a többi menekültet nem. Ilyen Észtországban például a Tallinni Egyetem, ahol megerősítették, hogy valóban csak ukránok jelentkezhetnek gyorsított elbírálásra számítva, míg a többi külföldi diáknak végig kell csinálnia a szokásos jelentkezési procedúrát.

A háború miatt nagyon sok külföldi egyetemista került nehéz helyzetbe, sokan azzal szembesülnek, hogy nem fogják tudni befejezni a tanulmányaikat. A nigériai kormány tájékoztatása szerint már több mint ezer, Ukrajnából szökött diákot szállítottak haza kelet-európai fővárosokból. Köztük van a 22 éves  Moses Damilola is, aki heteken át az ostromlott kelet-ukrajnai Szumi városában rekedt. Ma már ismét a szüleinél lakik, akiket öt év után látott újra, viszont még egyetlen féléve maradt, hogy orvosként végezzen. 

A háború ellenére számos ukrán egyetemen online folytatódott a képzés, így Damilola bizakodó. Azt azonban biztonsági okokból a képzést végző orvosprofesszorok nem árulják el, hogy óvóhelyekről vagy már Ukrajnán kívüli területekről tanítanak. Damilola volt egyébként Szumiban a Nigériai Diákszervezet vezetője. Most elismeri, hogy nagyon nehéz online végezni az orvosit, de már nincs pénze arra, hogy másik egyetemen a nulláról kezdje. A tanulmányokat pedig nem szeretné Nigériában befejezni, mert az szerinte egyértelmű szakmai visszalépés lenne.

Egy másik 25 éves diák Lengyelországban tudja folytatni tanulmányait. Nemrégiben tette le az ukrán nyelvvizsgáját, de a lengyel egyetemeken angolul folyik a külföldiek oktatása. Ő is egyike azoknak, akik visszautasították a kormányuk felajánlását, hogy hazaszállítják őket.

Az afrikai oktatás a szűk keresztmetszet

Nemzetközi és civil szervezetek egyetértenek abban, hogy az afrikai felsőoktatás sok sebből vérzik. Elégtelen a pénzügyi háttér, hiány van jól képzett oktatókból, és szinte teljesen hiányoznak a befektetések a kutatás-fejlesztés területén. Ennek eredménye, hogy mindössze 60 afrikai egyetem található a világ 1500 legjobb egyeteme között. 

Egyedül a legjobb helyre sorolt dél-afrikai egyetem, Cape Town városából jelezte, hogy kész szívesen befogadni a háború miatt Ukrajnából menekülő afrikai diákokat, azonban a felhívásra nem túl sokan jelentkeztek eddig.

(Borítókép: Nigériai menekült diákok Vásárosnaményban, Magyarországon 2022. március 5-én. Fotó: Mónus Márton / picture alliance via Getty Images)

Rovatok