Amerika május 23-ától feloldja a két évvel ezelőtt a koronavírus-járványra hivatkozva elrendelt korlátozást, amelynek értelmében lezárták az ország déli határát a bevándorlók előtt - jelentette be Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) közlése szerint a járványhelyzet javulása miatt már nincs szükség erre a közegészségügyi intézkedésre, amely lehetővé teszi a határátlépők azonnali kitoloncolását.
Az amerikai hatóságok 2020 márciusában rendelték el, hogy állítsák le a Mexikó területéről az Egyesült Államokba belépni kívánó bevándorlók fogadását.
Ezt Joe Biden, a 2021 januárjában hivatalba lépő új amerikai elnök is megtartotta, a kampányban tett ígéretei ellenére.
Republikánus politikusok aggodalma szerint az azonnali kitoloncolás lehetőségének eltörlése arra bátoríthat majd sokakat, hogy megkíséreljék az illegális határátlépést, miközben az ilyen esetek száma már most is rekordokat dönt – foglalta össze az MTI.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium közölte: számítanak arra, hogy hirtelen nagyobb tömegek – naponta akár 18 ezren - próbálnak majd illegálisan bejutni az Egyesült Államok területére, de erre a hatóságoknak május 23-áig lesz idejük felkészülni. Hozzátették: a legfrissebb adatok szerint
ezen a héten naponta nagyjából 7100 migráns érkezett a határhoz. ez a szám februárban még átlagosan 5900 körül alakult.
A bevándorlók áramlásának esetleges újbóli megindulása kihívást jelenthet a félidős választások előtt a Demokrata Párt számára a déli határ menti szövetségi államokban.
A tárca megerősíti a határőrséget, hogy mindenképp fokozni fogják az erőfeszítéseket, és már a határon a következő két hónapban minél több embert be akarnak oltani koronavírus ellen.
Alejandro Mayorkas közlése szerint május 23. után a bevándorlókra a korábbi szabályok lesznek ismét érvényben. Hangsúlyozta:
azokat az embereket, akiknek nincs törvényes alapjuk arra, hogy az Egyesült Államok területére lépjenek, továbbra is ki fogják toloncolni.
A hatóságok adatai szerint 2021-ben az Egyesült Államok határán több mint 1,7 millió kitoloncolást regisztráltak.