Index Vakbarát Hírportál

Öt magzatot talált a rendőrség egy amerikai abortuszellenes aktivista otthonában

2022. április 1., péntek 10:32

A magát katolikus anarchistának nevező abortuszellenes aktivista otthonában öt magzatot találtak Washingtonban.

A 28 éves Lauren Handy a Progressive Anti-Abortion Uprising (PAAU) csoport egyik vezetője.

A rendőrség közölte, „potenciális veszélyes szerves anyag” után nyomoztak, amikor a magzatokat megtalálták.

Lauren Handy ellen szerdán külön vádat emeltek egy 2020-as abortuszklinikára való behatolás miatt. Lefotózták a megadott lakcím előtt, miközben a nyomozók zsákokban és hűtőtáskákban tárgyakat vittek el a pincéből.

A helyi hírtelevíziónak (WUSA9) azt mondta, „az emberek kiakadnának, ha meghallanák”, hogy mi van a lefoglalt konténerekben – írja a BBC.

A vádirat szerint Handyt és a csoport nyolc másik tagját azzal vádolják, hogy összeesküvést szőttek a betegek és az alkalmazottak megsebesítésére, elnyomására, fenyegetésére és megfélemlítésére, megsértve ezzel az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez és nyújtásához való szövetségi jogokat. Valamint azzal is vádolják őket, hogy megsértették a klinikai bejáratokhoz való szabad hozzáférésről szóló törvényt (FACE), amikor erőszakkal akadályozták a klinika szolgáltatásait.

Ha elítélik őket, akár 11 év börtönbüntetésre és 350 000 dollárig (266 000 font) terjedő pénzbírságra számíthatnak.

Rovatok