Index Vakbarát Hírportál

Másodfokon is 25 év letöltendőt kapott az egykori ruandai szállodaigazgató

2022. április 4., hétfő 21:12

Másodfokon is huszonöt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a ruandai fellebbviteli bíróság az ellenzéki Paul Rusesabaginát, azt az egykori szállodaigazgatót, akit az 1994-es ruandai népirtásról szóló, Hotel Ruanda című filmben életmentő hősként mutattak be, viszont tavaly ősszel bűnösnek mondták ki terrorizmushoz köthető vádpontokban, és 25 év börtönre ítélték.

„Tekintettel arra, hogy a vádlott első ízben áll bíróság előtt, a bíróság úgy ítéli meg, hogy a büntetés nem szorul súlyosbításra, mert a kiszabott huszonöt év arányos bűneinek súlyával, és a bíróság fenntartja a korábban kiszabott büntetést” – jelentette ki François Régis-Rukundakuvuga bíró a tárgyalási nap végén.

A Paul Kagamé elnök határozott ellenlábasának számító Paul Rusesabaginát szeptemberben ítélték huszonöt év börtönre, amiért megalapította, és a tagja volt a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) nevű szervezetnek, amelyet azzal vádolnak, hogy gyilkos támadásokat hajtott végre Ruandában 2018-ban és 2019-ben.

Az ügyészség – súlyosabb ítélet kiszabását kérve – fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen. Az ügyészek fellebbeztek a vádlott társai ellen kiszabott, háromtól húsz évig terjedő ítélet ellen is. A 67 éves Rusesabagina és a családja végig tagadta a vádakat, és politikai motiváltsággal vádolták meg az igazságszolgáltatást.

Az elítélt nem vett részt a hétfői ítélethirdetésen. Családja, amely egyfolytában aggódik az egészségi állapota miatt, január közepén közölte, hogy „nem vesz részt egy politikai fogoly elleni politikai fellebbviteli színjátékban”. A vádlott és ügyvédei az elsőfokú per tárgyalásainak nagy részét is bojkottálták, „politikai pert” emlegetve, és bírálták a fogvatartás alatti bántalmazásokat.

A Ruandában többségben lévő hutu nemzetiségűek mérsékeltjei közé tartozó Paul Rusesabagina 2004-ben lett ismert, amikor a mozikba került a Hotel Ruanda című film arról, hogy a kigali Mille Collines szálloda igazgatójaként több mint ezer ember életét mentette meg az 1994-es népirtás idején, amelyben az ENSZ adatai szerint 800 ezer, többségében a tuszi kisebbséghez tartozó embert gyilkoltak meg.

Rusesabagina, aki húsz év óta az általa önkénnyel és hutuellenes érzelmekkel vádolt Paul Kagamé ellenzéke, hollywoodi hírnevét nézeteinek külföldi népszerűsítésére használta fel. 1996 óta az Egyesült Államokban, majd Belgiumban élt száműzetésben. 2020-ban tisztázatlan körülmények között őrizetbe vették, amikor leszállt egy repülőről, amelyről úgy tudta, hogy Burundiba szállítja – számolt be az MTI.

Rovatok