Romániában egy újságírónő plágiummal vádolta meg a kormányfőt.
A pressone.ro felületén tett közzé a napokban egy újságírónő, Emilia Șercan egy írást, amelyben állami tisztviselőket vádol azzal, hogy cinkosan közreműködnek a fenyegetésében, zaklatásában, megfélemlítésében és lejáratásában.
Ez azután történt, hogy Emilia Șercan azzal vádolta meg Nicolae Ciuca miniszterelnököt, hogy a doktori dolgozata mintegy negyedét másolta, forrás feltüntetése nélkül.
Azóta az újságírónő állítása szerint három fenyegető üzenetet is kapott ismeretlen személyektől, az egyiket a Facebookon. Egy több mint 20 évvel ezelőtti személyes fényképét is csatolták hozzá, amelyet az egyik elektronikus eszközéről lophattak el.
Emilia készített egy képernyőmentést az üzenetről, és a WhatsApp platformján keresztül elküldte a helyi rendőrségnek, hogy feljelentést tegyen a fenyegető ellen. Ám egy nappal később a rendőrségnek bizonyítékként elküldött fotót egy moldovai weboldalon látta viszont.
A Főtér információi szerint Șercan azonnal belső vizsgálatot kért, de azt tapasztalta, hogy a rendőrség az együttműködés helyett inkább megpróbálja eltussolni a bizonyíték kiszivárogtatásának ügyét. Már riasztotta a helyi és nemzetközi médiaszervezeteket, európai tisztviselőket és Románia külföldi nagykövetségeit a helyzetével kapcsolatban – közölte Șercan. Egyelőre nincs további fejlemény az ügyben.
Emilia Șercant egyébként nem első alkalommal fenyegetik meg: egy évvel ezelőtt SMS-ben kapott halálos fenyegetést, mégpedig – mint utóbb kiderült – egy rendőrtiszttől, akit ráadásul a rendőrakadémia vezetői bujtottak fel. Akkor az újságírónő egy cikksorozatot közölt arról, hogy az akadémia gyanús körülmények között plagizált disszertációkra osztogatott doktori címeket.