Index Vakbarát Hírportál

Még a héten jóváhagyhatja az EU az ötödik szankciós csomagot Oroszországgal szemben

2022. április 7., csütörtök 12:24

Az uniós testület elnöke kedden jelentette be, hogy az Európai Bizottság előterjesztette ötödik szankciós csomagját, amellyel többek között évente négymilliárd euró értékben behozatali tilalmat rendelnek el az Oroszországból származó szénre.

A Külügyek Tanácsa írásbeli eljárás útján akár már csütörtökön vagy pénteken, illetve a hétfői ülésén jóváhagyhatja az Európai Unió ötödik szankciós csomagját Oroszországgal szemben – közölte Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek ülésére érkezve.

Josep Borrell újságíróknak nyilatkozva kijelentette: fontos, hogy „továbbra is nyomást gyakoroljunk Oroszországra, és támogassuk Ukrajnát”. Szavai szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek erős a támogatottsága, Ukrajnának azonban több fegyverre van szüksége. Ezzel egyidejűleg Oroszország nagyobb elszigetelésére kell törekednie a nemzetközi közösségnek, és több szankciót kell bevezetnie – tette hozzá.

Borrell Twitter-üzenetében közölte: a nap folyamán a NATO- tagállamokkal, valamint a világ hét legfejlettebb iparú országa, a G7 illetékeseivel egyeztet Ukrajna további támogatásának részleteiről, továbbá az Oroszországgal szembeni további szankciók bevezetéséről. Az uniós diplomácia vezetője végezetül kijelentette: Oroszország atrocitásai nem maradhatnak büntetlenül.

Josep Borrell, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Kijevbe utazik pénteken, ahol megbeszéléseket folytatnak az ukrán elnökkel.

Az uniós testület elnöke kedden jelentette be, hogy az Európai Bizottság előterjesztette ötödik szankciós csomagját, mely szerint az Európai Unió évente négymilliárd euró értékben behozatali tilalmat rendel el az Oroszországból származó szénre. Teljes pénzügyi tranzakciós tilalmat rendel el négy kulcsfontosságú orosz bank esetében. Kikötési tilalmat vezet be az orosz vagy orosz üzemeltetésű hajókra az uniós kikötőkben. Célzott exporttilalmat ír elő tízmilliárd euró értékben a kulcsfontosságú technológiák esetében. Tiltja az orosz vállalatok részvételét az uniós közbeszerzésekben, valamint importtilalmat rendel el luxustermékekre 5,5 milliárd euró értékben.

Az ukrán külügy felszólalt Brüsszelben

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a NATO külügyi tanácskozására érkezve közölte: a legjobb módja Ukrajna megsegítésének, ha fegyvereket kap az orosz hadsereg támadásainak megfékezésére, és azért, hogy a háború ne terjedjen tovább. Minél több fegyvert kap Ukrajna és minél hamarabb érkeznek meg az országba, annál több emberélet menthető meg – mondta az ukrán külügyminiszter.

Felszólítom a szövetségeseket, hogy tegyék félre tétovázásukat, és ne vonakodjanak megadni Ukrajnának mindent, amire szüksége van. Bármennyire is furcsán hangzik, ma a fegyverek a béke célját szolgálják

– fogalmazott Kuleba, aki szerint minden fegyver, amelyet Ukrajna az orosz agresszor ellen használ, védekező célt szolgál. Ezzel kapcsolatban Kuleba képmutatónak nevezte azokat az országokat, melyek azt mondják, nincsenek abban a helyzetben, hogy támadófegyvereket biztosítsanak Ukrajnának. Ez igazságtalan és indokolatlan megközelítés – tette hozzá az ukrán tárcavezető.

(Borítókép: Josep Borrell felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén 2022. április 6-án. Fotó: Philipp von Ditfurth/picture alliance via Getty Images)

Rovatok