Index Vakbarát Hírportál

Ukrán katonaként harcoló magyar matematikus: Mi katonai célpontokat lövünk, ők mindent

2022. április 21., csütörtök 18:56 | aznap frissítve

Ne más alapján ítéljenek meg. Nekem mindig is ez volt az álláspontom − mondja az Indexnek Troski Viktor kárpátaljai magyar matematikus, az ungvári egyetem díjnyertes kutatója és oktatója, aki e sorok írásakor állandó ágyútűz alatt áll ellen az orosz támadásnak ukrán katonaként Kelet-Ukrajnában. A kétgyermekes férfi matematikushoz méltó higgadtsággal válaszolt minden kérdésre, mintha csak egy unalmas túraélményéről számolna be. Pedig tisztában van vele: élete állandó veszélyben van.

Bár sejtem a választ, de meg kell kérdeznem: nem fél?

Persze hogy félek. Mindenki fél. Igaz, amikor idejöttem, először azt hittem, hogy csak én félek. Nem, ez normális, és itt egymás között is férfiasan belátjuk, félünk. De ha ez nem így lenne, valószínűleg az lenne a furcsa. Erről egyébként az jut eszembe, hogy Dávid fiamnak a Franklin és a bátorságot szoktam olvasni. Ha ismeri a könyvet, tudja, miről beszélek. 

Mi a helyzet most a fronton?

Állandóan ágyúznak, de most végre nyugalom van. Elvégre ebédidő van. 

Ebédre leállnak az oroszok? Ki lehet számítani, hogy mikor lesz tüzérségi támadás, és mikor nem?

Nem mindig, de az ebédidő viszonylag gyakrabban telik nyugalomban. Nem mindig van ez így. Van, amikor igen, van, amikor nem. Ezért is mondtam tegnap önnek, hogy ha a helyzet így marad, akkor másnap tudunk magyar idő szerint egy órakor beszélni. Tegnapelőtt még húzós volt a helyzet. 

Úgy hallani, hogy az oroszoknak van mindenük. Légierő, rakéta, tüzérség. Eközben az ukrán védelemnek kisebb lehetőségei vannak, tehát a mezőny egyáltalán nem kiegyenlített. 

Hát, én ezt úgy mondanám, hogy mi lövünk egyet, ők tízet. Mi katonai célpontokat támadunk, ők mindent. Ha sikerül a nagyszabású tüzérségi támadásban eltalálniuk egy katonai célpontot, akkor sikerült. Legalábbis a látottak alapján így gondolkodhatnak, mert nem kímélnek semmit.

Hogyan lehet ezt a pusztítást bírni, az állandó robbanásokat hallgatni, érezni a halál közelségét? 

Persze hogy nehéz. De amikor mindenkinek megvan a feladata, akkor nem foglalkozunk ezzel. Elfoglaljuk magunkat, tesszük a dolgunkat. 

Először az Ukrainska Pravdából értesültem arról, hogy Ön a fronton van. Az interjúból rengeteg minden kiderült Önről, egyebek mellett az, hogy a háborúig fegyvert sem fogott a kezében. Miért döntött úgy akadémikusként, családos emberként, magyar nemzetiségűként, hogy háborúba megy?

A rövid választ talán az, hogy ha hívatlan vendég érkezik a házhoz, a kapunál megkérdezi az ember, hogy milyen szándékkal érkezett. Ha pedig kéretlenül átlépi a kerítés határát, akkor ki kell onnan tessékelni.

Két fia van. Nem nehéz ilyen távol lenni a családtól? Hogyan tartják a kapcsolatot? 

Amikor tudunk, beszélünk, persze. Sajnos van, amikor nincs áram, nincs térerő a tüzérségi támadások következtében. Ez eltarthat akár napokig is, ilyenkor teljesen megszűnik a kapcsolat a külvilággal. Általában azonban gyorsan helyreállítják az áram- és a mobilszolgáltatást, akkor pedig üzenek a szeretteimnek.  

Nemcsak Magyarország, de Kárpátalja is megosztottnak tűnik a háborúhoz való hozzáállásban. Nekem többször kellett magyarázkodnom újságíróként a politika miatt. Önt érték ilyen kellemetlenségek a katonaságban?

Nekem mindig is az volt az álláspontom, hogy ne mások alapján ítéljenek meg, hanem az alapján, amit én teszek. Sose volt problémám ilyen téren, se magánemberként, se katonaként. Beszéljenek a tettek, mondhatjuk így is. 

Miben bízik a háború kimenetelét érintően? Hadd fogalmazzak inkább így: milyen jövőt remél Ukrajnának?

Ha minden jól alakul, akkor exponenciális növekedésre számítok a gazdaságban. Ha pedig nem, akkor exponenciális csökkenésre. Ezt matematikusként mondom. Persze nem vagyok közgazdász. Ami a világot érinti, nem követtem a híreket, de arról olvastam, hogy a háború még némely afrikai országot is megrázta.

A helyzetleírása alapján hasonló a helyzet most Kelet-Ukrajnában, mint 2014-ben és 2015-ben volt. Hogy viszonyulnak az ellenséghez, hogyan éreznek irántuk e megkülönböztetés nélküli pusztítás láttán? 

Nem tudok mások nevében nyilatkozni, mert ahány ember, annyi érzelem. A háborúban harcolunk, ezt biztos. Az is biztos, hogy bízom benne, az ellenség is ember, és valahol az emberi jó bennük is megvan. Bennem nincs gyűlölet.

Ugye a katonákat is rotálják, tudni lehet, mikor lesz pihenője?

Nem a közeljövőben, az biztos. Igazából abban bízom, hogy a díjátadó apropóján hazajutok Ungvárra.

Milyen díjátadó?

A Magyar Tudományos Akadémia Arany János Fiatal Kutatói Díját nyertem el. A vicc az, hogy erről már a fronton értesültem. Remélem eljutok a díjátadóra, május 3–4-én lesz. 

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, csütörtöki percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.

(Borítókép: FADEL SENNA / AFP)

Rovatok