Index Vakbarát Hírportál

Macron előnyét jelzik a közvélemény-kutatások a vasárnapi elnökválasztás hajrájában

2022. április 23., szombat 16:48

A szombattól érvényes kampánycsend előtt mindkét jelölt csúcsra járatta kampányát.

Marine Le Pen rádióinterjúval és északi erősségében, Étaples-ben tartott pénteki kampányzárójával igyekezett magára terelni a figyelmet.

Nem a közvélemény-kutatások eredményei döntik el a választásokat. Én azt szeretném, ha mindenki maga alakítaná ki a véleményét, hogy kire is szavaz. Macron francia szavazók millióit nevezte szélsőjobbosnak, ez sértés az ő részéről. Én soha semmilyen formában nem sértegettem a szavazótáborát.

A rádióinterjúban azonban még tovább ment, amikor az állította, hogy Macron egyszerűen nem kedveli a franciákat. Majd bevitt még egy gyomrost centrista versenytársának, amikor felemlegette, hogy Macron 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt, amit Le Pen nemes egyszerűséggel csak életfogytiglannak nevezett.

Eközben a jelenlegi államfő egy délnyugat-franciaországi kis középkori faluban, Figeacban fejezte be kampánykörútját. Zárórendezvényének üzenete az volt, hogy mindenkinek felemlegette,

emlékeznek, amikor 2016-ban, néhány órával Trump megválasztása és a kilépésről döntő brit népszavazás előtt az emberek úgy morfondíroztak, hogy á, minek menjek el szavazni. Úgy sincs értelme! Aztán másnap reggel, amikor felébredtek, rettenetesen sajnálták a döntésüket, de már semmit nem tehettek!

Majd Macron is rámutatott, hogy a közvélemény-kutatások mennyire nem tudták eltalálni 2016-ban sem az amerikai elnökválasztás, sem a brit referendum kimenetelét. Ezért tehát mindenkit arra buzdított, hogy menjen el szavazni vasárnap, nehogy a Brexit-effektussal Marine Le Pen egyszer csak ott találja magát az elnöki székben, azt mindenáron meg kell akadályozni. 

Közvélemény-kutatások és televíziós vita

Utolsó televíziós vitájuk szerda este volt, amikor Emmanuel Macron jelenlegi elnököt találta meggyőzőbbnek a tévénézők 59 százaléka, szemben a jobboldali szuverenista Marine Le Pennel, akire a megkérdezettek 39 százaléka szavazott. Az elnöki kvalitásokat illetően a tévénézők 53 százaléka szerint Emmanuel Macron hitelesebb, míg 28 százalékuk szerint inkább Le Pen. A megkérdezettek 19 százaléka szerint viszont egyikük sem rendelkezik a megfelelő képességekkel az elnöki tisztséghez. Arra a kérdésre, hogy melyikük képes a franciák összefogását megteremteni, a tévénézők 36 százaléka válaszolta Macront, 31 százaléka pedig Le Pent.    

A vita utáni gyors véleménykutatás azt mutatta, hogy Macron népszerűsége stabil, sőt némileg növekedett is, és 55,5, illetve 57,5 százalékon áll, míg ellenfele támogatottságát 42,5 és 44,5 százalék között mérték. Bár az elnök még így is 10-14 százalékkal vezet, azonban ez nagyon szűk előny ahhoz képest, hogy 2017-ben a 2. fordulóban a jelenlegi elnök 66, míg Marine Le Pen 34 százalékon állt.

A vasárnapi voksolás előtti utolsó és egyben legfrissebb előrejelzéseket csütörtökön és pénteken tették közzé a francia közvélemény-kutatók. Az Ypsos pénteki előrejelzése azt mutatja, hogy 57,5 százalék voksol Macronra, és Le Pen 42,5 százalékra számíthat. Ha ebbe belevesszük a 3,3 százalékos hibahatárt, még az is kényelmes győzelmet garantálhat Macronnak. Elemzők ugyanakkor felhívják a figyelmet a nagyszámú bizonytalan szavazóra, akik könnyen meglepetést is okozhatnak. 

A részvételi arányt 72–74 százalék közöttire becsülik, ami 1969 óta a legalacsonyabb szám lesz. Legutóbb, 2017-ben a második fordulóban a részvételi arány 74,56 százalék volt. A voksolás vasárnap reggel 8-kor kezdődik, és Franciaország nagy részén este 7-ig lehet szavazni, a kivételt a nagyvárosok jelentik, ahol este 8-kor zárják majd az urnákat.

(Borítókép: Választási plakátok Párizsban 2017. május 7-én. Fotó: Chesnot / Getty Images)

Rovatok