Index Vakbarát Hírportál

Elsüllyedt egy turistahajó 26 emberrel a fedélzetén

2022. április 23., szombat 17:58

Szombaton, helyi idő szerint délután 3 óra körül elsüllyedt egy turistahajó Hokkaidó szigete közelében, a fedélzetén 26 utas volt. A hatóságok nagy erőkkel keresik őket.

A Kazu 1 nevű hajóról először helyi idő szerint délután 1 óra 15 perckor jelentették, hogy süllyedni kezdett. Délután 3-kor – a legénység rádióüzenete szerint – már 30 fokban megdőlt a jármű a süllyedés miatt,

és ez volt az utolsó üzenet, amely a hajóról érkezett.

A jármű legénysége mindössze két főből állt, rajtuk kívül pedig 24 utas – köztük két kiskorú – volt a hajón. A japán parti őrség az incidens után öt járőrcsónakot és két repülőgépet vezényelt ki a kereséshez. Ezek helyi idő szerint szombat éjjel is folytatják még a kutatást – írja a Reuters. A hírügynökség szerint Fumio Kisida miniszterelnök megszakította egy programját a baleset miatt. A kormányfő szombaton az ország déli részén lévő kumamotói prefektúrában vett részt egy konferencián, de a látogatást lerövidítették. A miniszterelnök mindeközben elrendelte, hogy minden lehetséges eszközzel segítsék a hatóságok a kutatást, amelyhez a parti őrség már a hadseregtől is segítséget kért. 

A hatóságok szerint a hajó egy olyan turistakörúton haladt a népszerű kirándulóhelynek számító Siretokó-félszigetnél, amely általában három óra hosszú. Helyi idő szerint délelőtt 10-kor hajózott ki, és délután 1 órára már vissza kellett volna térnie. Feltételezések szerint a hajó és utasai az egyik népszerű természeti látványosság, a Kasinu-vízesés környékén keveredhettek bajba. A Reuters szerint szombat délelőtt egyébként a szokásosnál nagyobb volt a hullámzás, ezért a legtöbb halászcsónak már reggel visszatért a kikötőjébe.

(Borítókép: A Siretokó-félsziget Japánban 2021. szeptember 25-én. Fotó: Kyodo / Reuters)

Rovatok