A hetvenes évek vége felé az amerikai kormány liberalizálta a légi közlekedést. Megszűnt a viteldíjak és az útvonalak szövetségi ellenőrzése, következésképpen új légitársaságok tömkelege jelent meg a piacon.
A legszokatlanabb szolgáltatásokkal próbálták magukhoz csábítani az utazóközönséget – emlékeztet a CNN.
A Floridában 2009-ben alapított Pet Airways például kizárólag háziállatokat, elsősorban kutyákat és macskákat – vagy ahogy ők nevezték: mancsosokat – szállított.
Az állatok gazdijuk nélkül repültek a különlegesen átalakított repülőgépek utasterében, ahol az üléseket kényelmes ketrecekre cserélték.
Egy-egy járaton nagyjából ötven mancsos fért el, őket légiutas- helyett ölebkísérők ellenőrizték negyedóránként. Felszállás előtt az „utasokat” megsétáltatták, és mosdószünet járt nekik az erre a célra kialakított reptéri várókban.
Az ötlettel az aggódó állattulajdonosokat próbálták megnyugtatni, akiknek azt javasolták, hogy féltve őrzött kedvenceiket ne saját járatuk – a Pet Airways által veszélyesnek nevezett – rakterében szállítsák, ahol szélsőséges a hőmérséklet-ingadozás, és a világítás sem megfelelő, hanem inkább különgépen.
A légitársaság két évig működött, és tucatnyi amerikai várost, köztük New Yorkot, Los Angelest, Denvert, Chicagót és Atlantát kötötte össze.
A viteldíj 150 dollárnál kezdődött, és a mancsos méretétől függően akár 1200 dollárig is felkúszhatott.
„Utasaik” száma elérte a kilencezret.
Tíz éve már komoly pénzügyi gondokkal küszködtek, ezért járatokat kellett törölni, 2013-ban pedig a Pet Airways felfüggesztette a működését. Honlapja azonban még mindig elérhető, ott azt ígérik: „A járvány után, remélhetőleg 2022 derekán újraindulnak a járatok.”
A didibárnak becézett Hooters étteremlánc főnöke húsz éve megvette a Pace Airlinest – egy nyolc repülőből, főként Boeing 737-esekből álló flottával rendelkező chartertársaságot. A következő évben átalakította Hooters Air légitársasággá, amit az étteremlánc mintájára terveztek.
A járatok különlegessége – az élénk narancssárga színű, gülüszemű baglyot ábrázoló logón kívül – két Hooters-lány volt a fedélzeten. Ugyanabban a rövidnadrágos, mély kivágású egyenruhácskában, amiben az étteremben is felszolgáltak, elvegyültek az utasok között, és kvízjátékokat rendeztek, amelyeken filléres apróságokat lehetett nyerni.
A gépen azonban – megfelelő tanúsítvány híján – nem szolgálhattak fel semmit, és fedélzeti feladatokat sem láthattak el. Ezt a munkát kizárólag hivatásos légiutas-kísérők végezhették.
A légitársaság székhelye a golfpályáiról és üdülőhelyeiről híres dél-karolinai Myrtle Beach volt, aminek csillaga hanyatlani kezdett, miután a 2001. szeptember 11-i támadások után átszervezték az Egyesült Államok kereskedelmi légi közlekedését.
A Hooters Air elérhető áraival mindenféle utast vonzott – főleg golfozókat és turistákat, de még családokat is. Soha nem volt azonban elég sikeres ahhoz, hogy elegendő pénzt termeljen. A Katrina és Rita hurrikánokat követő kerozindrágulás miatt 2006 elején mindörökre landoltak gépei.
A szesz fogyasztása szigorúan tiltott lett volna a Lord’s Airline fedélzetén, ahol utazási magazinok helyett csak a Bibliát és a Tórát lapozhatták volna az utasok, akiknek kizárólag válogatott, vallási témájú filmeket terveztek vetíteni.
A jegybevétel negyedét a missziós munka támogatására szánta Ari Marshall, New Jersey-i üzletember, aki 1985-ben egy régi DC–8-as megvásárlásával alapította légitársaságát. Ezzel az egyetlen leharcolt géppel heti három járatot tervezett indítani Miami és Tel-Aviv között, ahonnan már csak egy köpésre van Jeruzsálem.
Abban az időben a Szentföldre igyekvő vallásos zarándokoknak New Yorkban kellett átszállniuk.
Az oroszoknak saját légitársaságuk van. A briteknek is van. A Playboynak is van. Akkor miért ne lehetne az Úrnak is saját légitársasága?
– tette fel a logikus kérdést Marshall 1986-ban.
A következő évben azonban légitársasága nem kapta meg a szükséges repülési engedélyeket, mert nem végeztek a szükséges módosításokkal és karbantartási munkálatokkal. A befektetők – nem biztos, hogy az Úr hangjára – kissé ingerültek lettek, menesztették Marshallt, és új igazgatóságot állítottak fel.
A kinevezett elnöknek, Theodore Lyszczasznak más elképzelései voltak, mint elődjének, Marshallnak, akivel először a sajtóban kezdett leplezetlenül civakodni, végül a testvérével megjelentek Marshall házánál, ahol a vita dulakodásba torkollott. Marshall birtokháborításért perelte be a hívatlan vendégeket, akiket a bíróság felmentett ugyan, a Lord’s Airline végül azonban csődbe ment.
Egy szál gépét végül leselejtezték.
A kilencvenes években az amerikai légügyi hatóság betiltotta a dohányzást minden belföldi járaton.
Két floridai vállalkozó 1993-ban úgy döntött, megkerülik a szabályozást, és egy magánklubon alapuló légitársaságot hoznak létre. Évi 25 dolláros tagsági díj fejében minden, 21 év feletti nagykorú csatlakozhatott.
A Smokers Express a floridai Titusville-ben működött volna, sőt azt is megálmodták, hogy a fedélzeten steakek és hamburgerek mellett ingyencigarettával lepik meg az utasokat.
Közel egy évvel a nagy bejelentés után azonban a légitársaságnak még mindig nem volt sem engedélye, sem repülőgépe, jóllehet az alapítók azt állították, hogy a tagok száma meghaladta az 5000-et. A hatóságok megtagadták a Smokers Express működési engedélyét, így a légitársaság terve füstbe ment még az előtt, hogy nem létező gépe a levegőbe emelkedett volna.
Az ötletet több mint tíz évvel később, 2006-ban Alexander Schoppmann német vállalkozó karolta fel, aki a Smoker’s International Airwayst, rövidítve a SmintAirt tervezte elindítani.
Sokan egyszerűen azért nem utaznak többé nagy távolságokra, mert tilos a dohányozás. Bizonyára ezért találták ki a videókonferenciát
– idézte a New York Times az 55 éves Schoppmannt, aki napi 30 szál cigaretta mellett néhány alkalmi szivart is elszívott.
Az üzletember közvetlen, 12 órás járatot tervezett indítani Tokió és szülővárosa, Düsseldorf között, ahol sok japán él, és több száz japán vállalat európai irodája található.
Akkoriban még mindkét országban jelentős volt a dohányosok száma. A SmintAir azonban ugyanarra a sorsra jutott, mint a Smokers Express: nem sikerült összegyűjteni a működéshez szükséges alaptőkét, és soha nem szállt fel a levegőbe.
Az 1987-ben indult MGM Grand Air egy szuperluxus-légitársaság volt kizárólag első osztályú ülésekkel. Kezdetben egyetlen útvonalon – a Los Angeles-i LAX és a New Yorki-i JFK között – közlekedett Boeing 727-es és Douglas DC–8-as repülőgépekkel, pazar felszereltséggel.
Az általános szabály a hollywoodi filmgyár mellett Las Vegas-i luxusszállóval is rendelkező társaság járatán az volt, hogy egyetlen gépen sem lehetett 33 utasnál több, bár az utastérben hagyományos módon száznál is többen elfértek.
A légitársaság azt ígérte, hogy sehol sem kell sorban állni, nem kell becsekkolni, sőt a poggyászra sem kell várni. Hordárok szállították a csomagokat, sőt opcionálisan háztól házig limószolgáltatást is kínáltak. Mindkét repülőtéren speciális várótermeket alakítottak ki a kényes utazóközönség részére.
A fedélzeten öt légiutas-kísérő és egy bár, valamint megbeszélésekhez kialakított privát kabinok álltak rendelkezésre. Az út során a legfinomabb borokat és pezsgőket szolgálták fel, a mosdóban arany csaptelepek és monogramos szappanok voltak. Az MGM díjszabása alig volt magasabb más légitársaságok első osztályú jegyénél.
A kezdetben a hírességek és milliomosok körében népszerű MGM Grand Air több útvonalat is nyitott, de idővel alig tudta megtölteni a 33 ülőhelyet.
A magánrepülőgépek elterjedésével ugyanis a kilencvenes években az érdeklődés az MGM utazásai iránt annyira megcsappant, hogy 1995-ben a légitársaságot eladták. Champion Airként sportcsapatoknak és kormányzati ügynökségeknek kínáltak charterjáratokat, de végül 2008-ban ez a cég is megszűnt.
(Borítókép: Háziállatokat szállító Pet Airways-gép 2009. július 16-án. Fotó: David McNew / Getty Images)