Számos atombombát hagytak el a történelem során, ilyen balesetek szinte biztosan történtek minden atomhatalommal. Az összeset azért sem lehet összeszedni, mert nem sok atomhatalom ismer el egy ilyen kellemetlen incidenst.
1950 és 1980 között 32 olyan dokumentált nukleáris fegyverbaleset történt, amely a fegyver váratlan vagy véletlen indításával, detonációjával, ellopásával vagy elvesztésével járt. Ebből eddig – forrásoktól függően – hat-tíz darabot vesztett el Amerika. Ezek eddig nem kerültek elő, és feltehetően nem is fognak már.
A szakirodalom erre az esetre a törött nyíl fogalmat használja, ami olyan véletlen események gyűjtőneve, melyek során nukleáris fegyvereket, robbanófejeket vagy alkatrészeket vesztenek el. Ilyenkor nem merül fel a nukleáris háború kockázata. Mivel közismerten óriási pusztító ereje van ezeknek a fegyvereknek, szigorú elővigyázatossággal kezelik őket, de miután sok van belőlük, így sokat el is hagynak. Az elmúlt hetven évben összesen legalább ötven nukleáris robbanófej veszett el, többségük elérhetetlen mélységben fekszik a tenger mélyén.
A leghosszabb ideje eltűnt nukleáris fegyvert 72 éve nem találják.
Ez tényleg eltűnt, mint a kámfor, és feltehetőleg soha nem fog előkerülni – persze az is lehet, hogy valaki már belebotlott, csak nem szólt róla. Akkor veszett el, amikor az Amerikai Egyesült Államok légiereje Convair B–36-os bombázójának legénysége nukleáris támadást próbált szimulálni. A gyakorlat során az alaszkai Eielson légi bázisról a texasi Carswellbe tartott, de egy váratlan motorhiba lépett fel.
Mivel nem akarták, hogy a nukleáris robbanófej a zuhanás során felrobbanjon, a személyzet parancsot kapott, hogy inkább irányítottan dobja. A harminc kilotonnás Mark 4 atombombát a Csendes-óceánba hajították úgy, ahogy volt. A hivatalos jelentés szerint a bomba nem tartalmazta a nukleáris robbantáshoz szükséges plutóniummagot, viszont jelentős mennyiségű urán volt benne. Fontos hangsúlyozni, hogy az urán önmagában nem radioaktív, csak a maghasadást követően válik sugárzóvá.
Hat évvel az első regisztrált bomba elvesztése után két nukleáris mag veszett el. Ekkor egy B–47-es bombázó valószínűleg a Földközi-tengerbe zuhant. A repülőgép sikeresen teljesítette az első légi utántöltést, de a második utántöltéshez nem lépett kapcsolatba egy tankerrel, azóta eltűntnek nyilvánították. A rendkívül különös esetre a National Interest hívta fel a figyelmet.
Volt egy olyan eset is, hogy egy szimulált harci bevetés során a georgiai Savannah közelében a légierő MK–15-ös fegyvert szállító B–47-es bombázója összeütközött egy F–86-ossal. Többszöri sikertelen leszállási kísérlet után a bombázó személyzete zöld utat kapott arra, hogy kioldja a bombát, egyrészt hogy ezzel is csökkentsék az összsúlyukat, illetve hogy egy elhibázott kényszerleszállás során ne robbanjon be az atomtöltet. A bombát, amelyet egy folyó torkolatánál dobtak le, nem találták meg.
1961. január 24-én történt talán a legizgalmasabb eset, ugyanis valahol az észak-karolinai Goldsboro közelében valószínűleg egy uránmag van eltemetve. Itt egy atombombapárt szállítottak, amelyek egy B–52-esen voltak. A szállító repülőgép röviddel a felszállás után lezuhant. Ami különösen nyugtalanító ebben az incidensben, az az, hogy a megtalált bomba részben aktiválva volt.
Az egyiket a föld alatt megtalálták, a másik viszont teljesen eltűnt. Így Amerika az egyik legjobb megoldást választotta a nem megtalált bomba ügyében: a hadsereg mérnökei javaslatára óriási körben felvásárolták a területet, így biztosítva a mai napig, hogy ne lehessen ott ásni.
Olyan is volt, amikor egy A–4E Skyhawk vadászrepülőgép termonukleáris fegyverrel volt megrakva, és a mai napig nem tudni, hogyan, de legurult a USS Ticonderoga fedélzetéről, és a Csendes-óceánba zuhant. A pilóta, a repülőgép és a bomba rendkívül gyorsan elsüllyedt a több ezer méter mély vízben, soha többé nem látták őket. A bomba állapota máig ismeretlen, de a nyomás ebben a mélységben elég lehet arra, hogy aktiválódjon.
A víz ott olyan mély, hogy nehéz lett volna észlelni azt is, ha berobban.
Viszont ha a fegyver még ép, szinte lehetetlen lenne megtalálni, hiszen ilyen mélységre lemenni ha nem is lehetetlen, de kizárt, hogy valaki kutató munkálatokat tudjon végezni.
Az amerikai haditengerészet érthető módon csak 15 évvel később ismerte el az esetet. Közleményükben az állt, hogy ötszáz mérföldre a szárazföldtől történt az esemény. Ez azonban nem igaz. A baleset következtében a japán kormány megtiltotta az Egyesült Államoknak, hogy nukleáris fegyvereket vigyen a területére. Érdekes, hogy 1945 augusztusát követően egyáltalán szóba került, hogy amerikai hajó Japán felé induljon atomtöltetekkel.
Mivel a kormányok érhető módon nem szokták azonnal elismerni, hogy véletlenül elhagytak egy atombombát, így nincs értelme számolgatni, hány atombomba és hol veszett már oda, pontos számot úgysem fogunk tudni. Viszont mi megkérdeztünk egy szakembert, hogy egyáltalán hogyan történhet ilyen.
Dr. habil. Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az Indexnek elmondta:
Az atomfejet és a bombatestet külön szállítják, így atomrobbanás nincs ilyen balesetnél. A szállításuk így viszonylag biztonságosan meg van oldva, ezekből eddig komoly tömeges tragédia nem történt. Nem olyan veszélyes, mint ahogy elsőre tűnik egy nem szakavatott ember számára. Viszont ha valaki megtalálja, fel tudja használni veszélyes dolgokra.
Kis-Benedek József szerint amikor egy ilyen atombombát szállítanak, arról nagyon kevesen tudnak. A nemzetek légiforgalmi irányításának is csak annyit mondanak, hogy különleges szállítmányt hoznak vagy halad át a légterükön; hogy pontosan micsoda, azt nem közlik. Nagyon lényeges: nem jellemző, hogy ilyet szállítanak. Amikor megadják egy gép típusát, abból viszont nagyjából már eldönthető, hogy lehetséges-e azon atombombát szállítani, vagy nem.
Tegyük fel, hogy egy államnak a területén kívül van egy összeszerelő üzeme, ahol atombombát képesek összeszerelni vagy ahhoz tartozó alkatrészeket gyártani. Ilyen esetekben elképzelhetőnek látom, hogy szállításra kerül sor, de ekkor sem viszik élesített állapotban. Különlegesen szigorú szabályok vannak ezek szállításra
– hangsúlyozza a szakember.
Ilyen mozgatások során fordulhat elő, hogy szó szerint elveszítik az atomhatalmak a bombákat, hiszen csak a repülőtesten kívül lehet szállítani, külső felfüggesztéssel, nem is biztos, hogy rögtön feltűnik, ha például leszakad.
Diplomáciai fenyegetésként nem szokták mozgatni ezeket a fegyvereket, hiszen magát a mozgatás tényét nem kell és nem is szokás jelenteni. Tehát ezzel nem lehet fokozni a nyomást egy másik országon, hiszen csak az tud róla, akit elsődlegesen érint.
Az atombombáknak többféle verziójuk van.
Három-négy kilotonnásak a taktikai atombombák, ez a negyven százaléka az összes atombombának. Ezek precíziós katonai célokra vannak, tehát például ahol sok ellenséges katona csoportosul, azokat meg lehet támadni így. Ezek nagyjából két budapesti kerület területében végeznének pusztítást, és most a sugárzást külön nem említem. Amit Hirosimára és Nagaszakira dobtak az amerikaiak, azok már nevezhetők stratégia atombombának
– mondta el lapunknak Kis-Benedek József, aki úgy véli, hogy ha a technológiai feltétel megvan, viszonylag olcsón lehet már gyártani ilyen fegyvereket, de erre is igaz, hogy minél drágább, annál precízebb.
Szinte az összes szakértő egyetért abban, hogy az elhagyott atombombák miatt nem kell félni, sokat vesztettek el már, és tudomásunk szerint eddig nem történt katasztrófa.
Bízunk benne, hogy ez így is marad.
(Borítókép: Bettman / Getty Images)