Index Vakbarát Hírportál

Borrell: A vegyi fegyverek használatának újbóli megjelenése jelenti az egyik legsúlyosabb fenyegetést

2022. április 29., péntek 12:54

Oroszország még mindig nem válaszolt azokra a nemzetközi felhívásokra, hogy működjön együtt a hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel.

A vegyi fegyverek használatának újbóli megjelenése jelenti az egyik legsúlyosabb fenyegetést a nemzetközi békére és biztonságra – jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken, a vegyi fegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) aláírásának 25. évfordulója alkalmából.

Az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában Josep Borrell aláhúzta:

a vegyi fegyverek használata bárki által, bárhol, bármikor és bármilyen körülmények között a nemzetközi jog megsértését jelenti, a legsúlyosabb aggodalomra okot adó bűncselekménynek, háborús és emberiesség elleni bűncselekménynek minősülhet.

„A vegyi fegyverek használatának büntetlenségét nem szabad és nem is fogjuk eltűrni” – fogalmazott Borrell, majd hozzátette: a vegyi fegyverekkel összefüggő szankciók rendszerének keretében az EU már korlátozó intézkedéseket vezetett be több orosz és szíriai emberrel és szervezettel szemben is.

Az uniós főképviselő ezzel összefüggésben kijelentette: az Európai Unió határozottan elítéli a vegyi fegyvereknek a szíriai kormány általi használatát.

Az EU aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Oroszország még mindig nem válaszolt azokra a nemzetközi felhívásokra, hogy működjön együtt a hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel.

A Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény aláírásának 25. évfordulóján az Európai Unió és tagállamai megerősítik, hogy rendíthetetlenül támogatják az egyezmény végrehajtását és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet munkáját.

Rovatok