Index Vakbarát Hírportál

Izrael támogatni fogja Ukrajnát, amiért az orosz külügyminiszter zsidónak nevezte Hitlert

2022. május 4., szerda 11:30

Izrael látszólag teljes fordulatot vesz a háborús megközelítésében: védelmi fegyvereket küldhetnek Ukrajnába. A Times of Israel hírlap szerint ez Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek tudható be, aki zsidónak nevezte Adolf Hitlert.

Izraeli tisztviselők kedden bejelentették, hogy tárgyalni készülnek Ukrajnával az országnak nyújtott segélyek bővítéséről. A tervek szerint Izrael elindítja az eddig visszatartott védelmi célú katonai felszerelések szállítását is – számolt be a Times of Israel

Izrael egészen mostanáig elutasította Kijev és a nyugati országok katonai felszerelésre vonatkozó kéréseit, csak nemrég egyezett bele, hogy sisakokat és golyóálló mellényeket küldjön az egészségügyi erőknek – mindez része az Oroszországgal való kapcsolatok megőrzését célzó politikának.

Az izraeli tisztviselők azonban most felülkerekedhetnek a stratégiai neutralitáson, és várhatóan katonai segélyt küldenek Ukrajnának – bár csak szimbolikus mértékben, megpróbálva olyan felszerelést küldeni, amelyet anélkül lehet adományozni, hogy válságot idézne elő Moszkvával.

Az izraeli tisztviselők jelentése azután jelent meg, hogy Szergej Lavrov, a Kreml külügyminisztere azt állította, hogy Adolf Hitler zsidó származású volt – ezzel próbálva megmagyarázni Moszkva katonai célú propagandáját, miszerint „nácimentesíteni” kell Ukrajnát, amelynek elnöke a zsidó származású Volodimir Zelenszkij.

Ezt a kijelentést követően romlott meg a kapcsolat Izrael és Oroszország között. 

A történtek után Izrael beidézte Oroszország nagykövetét, hogy magyarázatot kérjen. Jair Lapid izraeli külügyminiszter szerint a megjegyzések „átléptek egy elfogadható határt”, bár nem világos, hogy a vitának lesznek-e szélesebb körű diplomáciai következményei.

A védelmi fegyverek küldése jelentős változást jelentene Izrael háborús megközelítésében, bár messze elmaradna az európaiak és amerikaiak által küldött harci gépjárművektől, fegyverektől, repülőgépektől és lőszerektől.

(Borítókép: Egy lerombolt lakóépület Mariupolban, Ukrajna déli kikötővárosában 2022. május 3-án. Fotó: REUTERS/Alexander Ermochenko)

Rovatok