Index Vakbarát Hírportál

Több mint 22 ember meghalt a havannai robbanásban

2022. május 7., szombat 07:25

Legalább 22 ember meghalt és több mint 60-an kerültek kórházba, miután hatalmas robbanás rázta meg Kuba egyik legexkluzívabb ötcsillagos szállodáját. Még keresik a romok között rekedt embereket.

Úgy vélik, hogy a Saratoga Hotel előtt parkoló gázszállító tartálykocsi kigyulladt, és robbanást okozott, amely az épület több emeletét lerombolta. A történelmi szálloda négy nap múlva nyitotta volna meg újra kapuit, most viszont romokban hever, külső falának nagy része leszakadt.

A sérülteket a közeli kórházakban kezelik. Jelenleg is folynak a keresési és mentési munkálatok, hogy megtalálják a romok alatt rekedt embereket. A kubai elnökség szerint

a halottak között van egy terhes nő és egy gyermek is.

Yazira de la Caridad, aki egy háztömbnyire lakik a szállodától, azt mondta a BBC szerint, hogy „azt hitte, földrengés volt.”

Az iskola megmenekült

Szemtanúk szerint a robbanást követően fekete füstfelhőket és porfelhőket láttak az ég felé szállni. A szálloda mögötti iskolát nem érintette a robbanás, és a helyi hatóságok megerősítették, hogy minden gyereket biztonságosan evakuáltak.

Miguel Diaz-Canel kubai elnök meglátogatta a helyszínt, amely a kormány régi kongresszusi épületével szemben található.

Ez nem bomba vagy támadás volt, hanem egy szerencsétlen baleset.

– mondta Kuba elnöke.

A Saratoga Hotel, a főváros gyarmati negyedének egyik nevezetessége, ennek az időszaknak a nagy részében felújítás miatt zárva volt. A 19. századi épület Havannában a hírességek miatt is ikonikussá vált, miután olyan sztárok szálltak meg benne, mint Madonna, Beyonce és Mick Jagger.

Rovatok