Index Vakbarát Hírportál

Trutymós vízzel ajándékozták meg a környezetvédelmi minisztert

2022. május 7., szombat 14:35 | aznap frissítve

Egy köbméternyi szennyezett vizet vittek a szlovák környezetvédelmi miniszternek Pozsonyba a szlovákiai magyar párt, a Szövetség politikusai, hogy emlékeztessék a Sajón hónapokkal ezelőtt kialakult ökológiai krízisre.

A Sajó folyón bekövetkezett ökológiai katasztrófa már 74. napja tart, az első vízvizsgálatok riasztó eredményei már február 24-én ismertek voltak, de a felelős szervek azóta sem találtak megoldást a problémára, ezért a Szövetség most ezerliternyi, rozsdával és káros anyagokkal szennyezett vízzel emlékezteti az illetékeseket a saját tétlenségükre.

Arzénos víz ajándékba

Orosz Örs, a Szövetség megyei képviselője azt mondta, hogy fel szeretnék ébreszteni végre a miniszter urat a túl hosszúra nyúlt téli álmából:

A minisztert főleg arra szeretnénk emlékeztetni, hogy a vízvizsgálatok szerint a víz vastartalma tizenkétszeres mértékben lépi túl a megengedett mértéket, valamint jelentős benne a mangán és szulfátok mértéke, és arzén is került a vízbe.

Az akció szervezői meg kívánták mutatni, hogy is néz ki az a víz, amiről azt állítják, hogy nincs negatív hatással az ivóvízkészletekre, továbbá emlékeztetni akartak arra, hogy a folyószennyezéssel kapcsolatos legsürgetőbb lépéseket a környezetvédelmi minisztériumnak kell megtennie, akkor is, ha a probléma nem Pozsony közelében van. 

Pozsony a keleti országrészek fővárosa is, Gömöré is

– hangsúlyozta Orosz Örs, a Szövetség elnökségi tagja.

Ján Budaj környezetvédelmi miniszter hosszú hetek alatt egyszerűen nem talált időt arra, hogy a helyszínre utazzon, és az Alsósajó, Pelsőc, Tornalja vagy Rozsnyó lakosai számára égető probléma iránt legalább minimális érdeklődést mutasson – áll az Indexnek eljuttatott közleményben. Ebben arról is szó esik, hogy két és fél hónapig tartott, hogy a tárcavezető javaslatot terjesszen elő pénzügyi keret elkülönítésére, amit az ökológiai katasztrófa elhárítására fordíthatnának, ezzel is elismerve, hogy Kelet-Szlovákia egyik legnagyobb folyójának állapota az ő felelősségi körébe tartozik.

(Borítókép: Szövetség)

Rovatok